Sem a teherforgalomban, sem a személyforgalomban nem lenne kihasznált a Budapest-Belgrád-vasútvonal – vélik a VS.hu-nak nyilatkozó szakértők. A kormány mégis 472 milliárd forintot szánna a vonal fejlesztésére, a paksi bővítéshez hasonló konstrukcióban, csak orosz helyett kínai hitelből.
A Várkert bazár rendbehozatalát eredetileg 9 milliárdra becsülték. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy közel 20 milliárd forintot költöttek el a kormány kedvenc látványberuházására. Eddíg hozzávetőlegesen háromszor adták át. Most kiderült, újabb 750 milliót költenek rá.
Orbán Viktor lezárná a vagyonnyilatkozatok körüli zűrzavart és a német szabályozást ültetné át a magyar gyakorlatba. Csakhogy ez még megengedőbb, mint az a jelenlegi magyar rendszer, amit egy idei kormányprogram eredetileg tovább szigorított volna.
Kormos Anett anyuka, a WMN szerzője (egyébiránt humorista is), elolvasta a gimnazista Csenge korábbi írását arról, hogy gyerekszemmel mi a baj az oktatási rendszerünkkel, ezt követően pedig elkeseredett válaszlevelet írt saját szemszögéből, ami a WMN.hu-n jelent meg, és azóta szélsebesen terjed a Facebookon is.
Feloldotta Magyarországgal szemben a támogatások felfüggesztését a Norvég Alap és az Európai Gazdasági Térség. Az Ökotárs Alapítvány elleni kormányzati fellépés, illetve a magyar-norvég diplomáciai viták kirobbanása után másfél évvel, ismét érkezhetnek a gazdasági támogatások. A magyar kormánnyal kötött megállapodás szerint nem ellenőrizhetik a magyar hatóságok a civil támogatások felhasználását.
Novemberben 4788 társas vállalkozás szűnt meg Magyarországon, amivel az elmúlt három hónap a valaha volt legrosszabb negyedéves periódussá vált a magyar cégstatisztikában. November végéig az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint 46 500 társaság szűnt meg, így még a decemberben szokásos visszaeséssel is 50 ezer fölé emelkedhet a törlések száma a tavalyi 41 ezerről.
A magyarok túlnyomó többsége bármikor külföldre költözne, és akár tíz évnél is tovább maradna, ha felajánlanának neki egy állást. Az egészségügyből legtöbben Németországba költöznének, míg az informatikusok és a szolgáltatási szektorban dolgozók körében Kanada is népszerű - derül ki egy új kutatásból.
A csoki időtlen idők óta a legkedveltebb "bűnös" élvezetek egyike, hiszen finom, bármikor feldobja az ember napját, akár kis mennyiség elfogyasztásával is. Ám túlzásokba esve már előkerülnek a negatív hatásai is, de sokan mindettől függetlenül is eleve tartózkodnak inkább az édességbeviteltől. Ekkor kerül képbe az egészséges csokoládé, amely igenis létezik.
Kajakbalesetben, kihűlés következtében Chilében életét vesztette Douglas Tompkins amerikai milliomos, az Esprit divatárucég és a The North Face sportszermárka társalapítója, szenvedélyes természetvédő, aki sok ezer hektárnyi patagóniai területet vásárolt fel, hogy megőrizze azok érintetlenségét.