Hamarosan bíróság elé áll két férfi, aki adománygyűjtés címen többeket átvertek Komárom-Esztergom megyében. Szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, jótékony adománygyűjtést színlelve elkövetett csalás vétsége miatt emeltek vádat ellenük.
Gyász, értetlenség, harag. Mind indokolt. A biztonságunk illúzióját és a közös szabadság nagyvonalúságát golyók és bombák tépték darabokra. Párizs ugyanis velünk történt. A mi közös tragédiánk. A mi Európai Unióról szóló álmunk, vágyunk, tervünk, elképzelt életünk is ott ég, haldoklik a párizsi utcákon.
A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) harmadik negyedéves adatai szerint átlagosan heti 25 468 példányt sikerült eladni Simicska Lajos napilapjából, a Magyar Nemzetből. Ez 27,9 százalékos visszaesés, írja az mfor.hu.
Öt terroristagyanús személyt azonosított Olaszországban az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), akik híres épületek, illetve idegenforgalmi nevezetességek ellen tervezhettek merényleteket elkövetni - jelentette az olasz sajtó csütörtökön.
A Magyar Autóklub szerint nem várható el, hogy dugódíjat fizessenek a főváros vonzáskörzetében élők és a kényszerű átutazók mindaddig, amíg nem állnak rendelkezésre a teljes budapesti körgyűrű és az annak mentén tervezett P+R-parkolók, valamint az elővárosi vasútvonalak.