Mindenkit, aki Európába érkezik, emberi bánásmódban kell részesíteni, a háború elől menekülőket segíteni kell, hogy új otthont találjanak, de azokat, akik gazdasági okokból jönnek, vissza kell fordítani - mondta a német kancellár az Európai Néppárt (EPP) madridi közgyűlésén tartott beszédében csütörtökön.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy lehet-e hidegháborús jelzővel illetni azt a katonapolitikai helyzetet, amely kialakulni látszik az ukrajnai válság nyomán Európában. Az 1991-ben lezárult hidegháborúhoz képest fennálló egyértelmű különbségek – befagyott vagy zajló konfliktusok a posztszovjet térségben – ellenére azonban aligha tagadható, hogy ugyanúgy elrettentésen nyugvó szembenállásról van szó, amelynek stabilitásáról a nagyhatalmak pusztító nukleáris arzenálja gondoskodik.
A sár miatt nem tudott bemenni a mentő a házukhoz, ezért talicskán tolta ki 95 éves anyósát az útig a csanyteleki Szunyi István. Tanyán laknak, a falu lakosságának tíz százaléka azonban három olyan utcában él, amelyet nem tud leaszfaltozni az önkormányzat.
A közoktatási intézményeket már nem az önkormányzatok, hanem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ irányítja egy nagy, országos központból. Azt eddig is lehetett tudni, hogy ez a központosítás sok adminisztrációval és egyéb kellemetlenséggel jár, de egy budapesti általános iskola tanárja, akit a cikkben Annának nevezünk, konkrét problémákat is sorolt.
Brazília már 1996 óta tart bennszülött játékokat, de most először globálissá hizlalták az eseményt. Versenyeznek, játszanak, de ennél sokkal fontosabb, hogy még léteznek a különböző törzsek és népcsoportok. A rendezvény arra is jó, hogy sosem hallott sportágakkal ismerkedjünk meg.
2015. október 6-án éjfélkor lezárult az az aláírásgyűjtés, amelyet az Európai Unió és az Egyesült Államok illetve Kanada közötti szabadkereskedelmi szerződések (TTIP és CETA) ellen szervezett európai állampolgári mozgalom indított, arra válaszul, hogy az Európai Bizottság még 2014 őszén "illetéktelennek" nyilvánította magát a kérdésben és nem volt hajlandó széleskörű társadalmi vitára bocsátani a kérdést.
Az amerikai politika Szíria felé négy éve kívánságra és imára épül: a kívánságra, hogy Bashar al-Assad elnök távozzon és imára azért, hogy a „mérsékelt” szíriai ellenzék több legyen, mint ami. Most Oroszország emelte a tétjét, és az amerikai kormány és sok kommentátor válaszul erősebben kívánni és többet imádkozni látszik, míg elítéli Oroszországot a behatolásért oda, ahová feltevésük szerint nem tartozik.
Sem Orbán Viktor, sem Áder János nem lesz itthon október 23-án, de lesz helyettük sok más érdekesebb program. A Jobbik rendezvényen viszont ott lesz Gregor Bernadett és Kalapács József is. Gyurcsány Ferenc a Ligetben lesz, Harrach Péter beveszi a Duna-kanyart.
megtekintésBraun Róbert korábbi szocialista politikus eladta egy darab Pro7Sat1-részvényét Szigetvári Viktornak az Együtt elnökének. A politikus 2014 januárjában azért vásárolta be magát a médiacégbe, hogy ne csak mint politikus kapjon információkat a TV2 eladásával kapcsolatban, hanem mint részvényes is.
A magyar most is ugyanaz a szabadságszerető nemzet, mint 1956-ban - jelentette ki Áder János köztársasági elnök csütörtökön Münchenben az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.