h i r d e t é s

Füllentéssel vádolják Simicska cégét

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Füllentéssel vádolják Simicska cégét

2015. július 10. - 11:26
0 komment

Megszabadíthatja a kormányt a Közgép Zrt.-től a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB). 

Ha a testület úgy dönt: Simicska Lajos cége a győr-gönyűi kikötő fejlesztésére beadott 6,67 milliárdos, a második helyre sorolt versenytársáénál 218 millió forinttal olcsóbb ajánlatában hamis adatokat szerepeltetett, az uniós pénzből finanszírozott beruházásoknál évekig labdába sem rúghat a cég. Amivel az ellendrukkerek két legyet üthetnek egy csapásra. A brüsszeli forrásokon megerősödött építőipari óriás nemcsak a versenyből szorul ki, de megrendelések nélkül akár a rolót is lehúzhatja.

A lehetséges következményeket a KDB-nek nem kell mérlegelnie. Mi több, a közbeszerzések tisztasága felett őrködő szervezetnek a trükközéssel sem kell megvádolnia az Orbán Viktor miniszterelnökkel feszült viszonyt ápoló nagyvállalkozó cégét. Mert hát utóbbit már megtette helyette a beruházás közbeszerzési eljárását kezdeményező Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, és a neki dolgozó Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt. Így a döntőbizottságnak csak arról kell véleményt alkotnia, hogy a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő fejlesztésére idén januárban ajánlatot kérő vízügyi szervezet és tanácsadója jogszerűen járt-e el, amikor öt érvénytelenségi okra, köztük három esetben hamis adatközlésre hivatkozva kizárta a Közgép és a Kötiviép’B párosát a versenyből.

A Közgép jogorvoslati kérelméből kiderül: ajánlatuk érvénytelenné nyilvánítására az első okot az szolgáltatta, hogy a kikötőberuházásba bevont alvállalkozójuk referenciaigazolását az ajánlatkérő nem tartotta megfelelőnek. Méghozzá azért nem, mert álláspontja szerint az igazolást megalapozó miskolci Zöld Nyíl villamos vonal építését nem zárták le szerződésszerűen. Ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy bár a munkálatok befejeződtek, a szerződésszerű teljesítést a megrendelő a referencialevéllel igazolta, egy szerződésmódosításban megjelölt határidőt a beruházó nem jelentetett meg a Közbeszerzési Értesítőben.

Az illetékesek egy bolgár alvállalkozó referencialevelének és nyilatkozatának fordításában ellentmondást véltek felfedezni. Az egyik dokumentumban a „kőszórás”, a másikban a „kavicsszórás” kifejezés szerepel. Ami lehetetlenné tette, hogy a kikötőfejlesztés gazdái eldöntsék, az alvállalkozó megfelel-e az alkalmassági feltételeknek. Hamis adatközlésnek minősítették a Közgép tevékenységéhez hajókat biztosító magyar társaság egy nyilatkozatában foglaltakat is. E szerint a Havaria írásba adta, rendelkezik a szerződés teljesítéséhez szükséges, üzemképes eszközökkel, berendezésekkel. Valójában azonban működőképes hajóinak hajóbizonyítványai lejártak. Az ezért járó elmarasztaló ítéleten pedig nem változtatott az sem, hogy a vízügyi igazgatóság a berendezések üzemképességére és nem a hajóbizonyítványok érvényességére kérdezett rá pályázata kiírásában.

A közbeszerzést lebonyolító tanácsadó cégnél meglepő aprólékossággal kiszámolták azt is: a szerb Stokic cég Szása II. és Szása III. néven jegyzett hajói nem rendelkezhetnek az ajánlati felhívásban megkövetelt ötszáz négyzetméternyi zárt fedélzettel. Vagyis alkalmatlanok feladataik elvégzésére. Álláspontjuk szerint a cég ajánlatában nagyobb hajókat jelöltmeg a rendelkezésére állóknál. Mindezek után a KDB dolga eldönteni, kinek ad igazat. Ha a jogvitát a Közgép nyeri, a győr-gönyűi kikötő fejlesztésére kötnek majd rossz szájízzel szerződést.Ha Simicska Lajos cége alulmarad és a partvonalon sem dolgozhat, a megrendelést 218 millió forinttal drágábban, 6,89 milliárd forintért, az A-Híd, valamint a Swietelsky Vasúttechnika Kft. kettőse viheti.

 

nol.hu (Címlap: Kimaradhatnak az állami beruházásokból - Fotó: Kurucz Árpád / Archív)

Posted by SEJT on 2015. július 10.