Gaudi-Nagy Tamást felmentették
Bűncselekmény hiányában felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon hétfőn Gaudi-Nagy Tamás volt jobbikos országgyűlési képviselőt, akit azzal vádolt meg az ügyészség, hogy felbujtója volt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Pásztor István elleni budapesti inzultusnak.
A vád szerint a volt országgyűlési képviselő tavaly május 6-án a budapesti Kossuth téren elmondott beszédének hatására többen is fenyegetően léptek fel Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével szemben - írja az Origo.
A bíróság nem jogerős ítéletében kimondta: akkor lehet felbujtásról beszélni, ha a felszólalás konkrét cselekményre vonatkozik, ilyen azonban nem történt.
Garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki a bíróság azt a nőt, aki leköpte a vajdasági politikust, egy másikat viszont - akit szintén azzal vádoltak, hogy részt vett az inzultusban - bizonyítottság hiányában felmentett.
origo.hu (Címlap: A parlament alakuló ülésének napján, 2014. május 6-án Gaudi-Nagy Tamás és társai a földtörvény ellen tüntettek - Fotó: Tuba Zoltán - Origo)
















