h i r d e t é s

Gebasz a Tündérkertben. Indul az erdélyi tényfeltáró blog

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Gebasz a Tündérkertben. Indul az erdélyi tényfeltáró blog

2015. január 24. - 01:00
0 komment

Átlátszó Erdély alakuló ülés a Székelyudvarhely melletti Keményfalván.

Balról jobbra: Sipos Zoltán, Mihály László, Egyed Ufó Zoltán két kisfiával, KuKuccal és Kicsikével

– Na és te miről szeretsz leginkább írni?

– Arról, ami a hírekből kimarad.

– Nahát, ez igazán remek. De készülj fel rá, hogy ha van is állásod, nem sokáig lesz.

A fenti párbeszéd egy éve hangzott el egy Brassó melletti újságíró-szemináriumon, amikor bemutatkozásképp ki-ki el kellett, hogy mondja, az újságírói munkából mi érdekli leginkább. És bár nem voltam ennek tudatában, valószínűleg akkor, ott kezdődött az Átlátszó Erdély-projekt.

Az Átlátszó Erdély egy olyan közösség, mely úgy érzi, Erdélyben egyre nehezebb az érdemi történések feltárása és publikálása, miközben a csapból is „kommunikációs szakemberek” által feldobott gumicsontok, pszeudotémák folynak.

Egy olyan, főleg újságírókból és aktivistákból álló, nyitott társaság, melyet azok a témák érdekelnek, amelyek az erdélyi magyar és a román mainstream médiában egyáltalán nem vagy legfeljebb csak tétova próbálkozásokként jelennek meg.

Mindenkit érint, mire költik az adóját

Ilyen témák a a közpénzek elköltésének a figyelése, közszereplők üzleti érdekeltségeinek, vagyonosodásának a vizsgálata; a környezetre veszélyt jelentő, számos esetben törvényt sértő nagyberuházások tulajdonosi hátterének a feltárása; olyan témák, társadalmi visszásságok napirenden tartása, melyek fontosak, de a „hagyományos” szerkesztőségekben szokásos hajtás miatt elsikkadnak.

Azért fontos ez szerintünk, mert az erdélyi magyar közösség jövőjével, a közpénzek elköltésével kapcsolatos döntéseket nem zárt ajtók mögött, informális beszélgetéseken kell meghozni; a tényszerű információk megilletik a közösséget, és végső soron a közösségnek eldöntenie, hogy ezeknek az információknak a birtokában mihez kezd.

Nem kényelmes újságírás

Az Átlátszó Erdély nem a kényelmes újságírást szeretné művelni. Senki ne várja tőlünk, hogy semmitmondó hírekkel frissítsük az oldalt, beszálljunk a „ki hozza le hamarabb a sajtóközleményt” típusú versengésbe, innen-onnan összeollózott érdekességekkel próbáljuk a nézettségünket szinten tartani. Nem érdekelnek az „ezt mondta, azt nyilatkozta” anyagok, és sajtótájékoztatókon sem fogunk a kollégák lábára taposni.

Mélyre ásunk

A felszín kapargatása, a különféle érdekek között való óvatos lavírozás helyett mélyre ásunk. És mivel nem szeretnénk növelni a hangzavart, csak akkor publikálunk, ha van érdemi mondanivalónk.

Ez persze nem jelenti azt, hogy dolgokról ne lenne véleményünk, csak nem érzünk különösebb késztetést arra, hogy azt az olvasóinkkal megosszuk. Úgy gondoljuk, az erdélyi magyar sajtóban már így is túl sok a vélemény.

Mi az irodalmias véleményanyagok helyett az angolszász sajtóban hagyományosnak számító, Erdélyben szinte ismeretlen vagy kihalófélben levő technikákat szeretnénk meghonosítani.

Közérdekű dokumentumok, terepmunka

Ilyenek például a közérdekű dokumentumok felkutatása, adatok feldolgozása, levéltárazás, terepmunka, állandó kapcsolattartás a forrásokkal, háttérbeszélgetések vagy akár a médiában megjelent állítások valóságtartalmának ellenőrzése.

Akkor is visszatérünk majd egy-egy témára, amikor azt mások már elfelejtették. Ez azért fontos, mert sok nyomozás, belső vizsgálat, eljárás áll le amiatt, hogy a média már nem figyel oda a témára.

Kísérletezni szeretnénk még adatújságírással, információk újszerű megjelenítésével. Az anyagainkat folyamatosan fordítani fogjuk angol és román nyelvre, mert nagyon fontosak tartjuk azt, hogy az országos és nemzetközi sajtóban jelen legyünk, a nagy újságírói műhelyekkel közösen dolgozzunk, publikáljunk.

Ma már ritka a helyi érdekű sztori

Azért is fontos az országos és nemzetközi együttműködés, mert ma már nagyon ritka a tisztán helyi érdekű sztori: a pénz nem ismer országhatárokat, a külföldre vezető szálak követése meglepő összefüggéseket tárhat fel.

Hiszünk abban, hogy a mi terepismeretünk a „nagyok” technikai tudásával és rutinjával párosulva remek anyagokat eredményezhet.

Bárki csatlakozhat

Az Átlátszó Erdély nyitott csapat: bárki, aki érdeklődik a tényfeltárás iránt, csatlakozhat. Könyvtárunkat, tudásunkat, eddigi tapasztalatunkat, kapcsolatainkat minden erdélyi újságíró kolléga számára elérhetővé tesszük. Bárkinek szívesen segítünk is, ha kérdés van egy-egy bonyolultabb témával kapcsolatban.

Nem törekszünk „jóban lenni” senkivel

Az Átlátszó Erdély nem politikai projekt. Nincsen titkos támogatónk, nem egyik vagy másik tábornak dolgozunk. Nem fogunk sportot űzni abból, hogy csak az egyik vagy csak a másik tábort ekézzük, ugyanakkor nem is törekszünk „jóban lenni” senkivel.

Az egyesület bejegyzéséhez és az induláshoz szükséges pénzösszeget a három alapító – Egyed Ufó Zoltán, Mihály László és Sipos Zoltán – dobta össze, a saját pénzéből. Mindhárman régi motorosoknak számítanak az erdélyi sajtóban, számos tényfeltáró anyag szerzői.

Az Átlátszó Erdély működését egy kis részben a magyarországi tényfeltáró portál, az Átlátszó támogatja; a további forrásokat nemzetközi, tényfeltáró újságírást finanszírozó alapítványoknál szeretnénk megpályázni.

Közösségi adományokat várunk

A projekt anyagi hátterének megteremtésében nagyon fontos szerepük lesz a közösség adományainak. Azt szeretnénk, ha minél több olvasónk adományozna havonta egy kis pénzösszeget az Átlátszó Erdély Egyesületnek.

A pénzt PayPal-on keresztül vagy közvetlenül a bankszámlánkra lehet utalni. Minden posztunk alján ott lesznek a szükséges adatok, a PayPal-doboz a blog tetején, jobb oldalon van.

A kapott pénzzel elszámolunk

Az adományok elköltéséről – és persze az így született anyagokról – minden év végén részletesen beszámolunk az olvasóinknak.

A közösség támogatása azért fontos, mert úgy gondoljuk, csakis így, magánszemélyektől érkező kis adományokkal lehet elkerülni azt, hogy egyik vagy másik érdekcsoport, hirdetők, finanszírozók, tulajdonosok befolyást szerezzenek a tartalom fölött. Ez az egyedüli módja annak, hogy az Átlátszó Erdély csakis a közösséget szolgálja.

 

erdely.atlatszo.hu

{flike}
{jcomments on}