h i r d e t é s

Gőzerővel járatják az iratmegsemmisítőket Ferencvárosban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Gőzerővel járatják az iratmegsemmisítőket Ferencvárosban

2019. október 18. - 11:07

 

Több újpesti jelezte a Facebookon, hogy az éjszaki órákban iratokat vittek ki az Újpesti Polgármesteri hivatalból. A nevüket is közreadó városlakók iratmegsemmisítéstől tartva fogalmazták aggódó bejegyzésüket.

A kerület frissen megválasztott polgármestere, a momentumos Déri Tibor egyelőre nem értesült arról, hogy a hatalomból távozók iratokat darálnának le. Úgy látja, ha ilyen mégis előfordult volna, akkor annak nyoma marad. Az épületben ugyanis kamerarendszer működik, ami rögzíti a hivatalon belüli és a környező utcákon történő mozgást. Az pedig bizonyító erejű lenne, ha valaki a felvételek manipulálásával próbálna eltüntetni bármilyen bizonyítékot.

Az új polgármester megérti az aggódókat, de nyugalomra inti a városlakókat. Egyben kéri azokat, akiknek bármilyen bizonyító erejű dokumentum, fénykép van a birtokában az esetleges iratmegsemmisítésről, azt jutassa el hozzá.

Déri egyébként portálunknak elmondta, hogy a Fidesz a kerületben is újraszámlálást kért, ahogy az I. és a IX. kerületben is. Újpesten várhatóan három körzetben számolják újra a szavazatokat, ami időhúzásnak tűnik. Ugyanis a városrész 14 szavazókerületében nyert a közös ellenzéki jelölt, és csak kompenzációs listán jutott be 6 fideszes képviselő. Vagyis ha a megtámadott három szavazókör eredménye megváltozna – amire az esély csupán matematikai – akkor is az ellenzék vezeti majd Újpestet. Az újraszámlálás tehát csak az időhúzást szolgálja, aminek okát egyelőre nem sikerült megtalálni.

Déry Tibor egyébként a Hírklikknek elmondta, hogy tisztességes vezetőcserére számít. A frissen megválasztott polgármester már beszélt is elődjével Wintermantel Zsolttal, aki szobájában már előkészítette a megfelelő dokumentumokat. Az újraszámlálás azonban egyelőre lassítja az átadást. Déri arra számít, hogy a területileg illetékes választási bizottság hétfőn dönt az újraszámlálás lehetőségéről, és csak azt követően foglalja el hivatalát. (hirklikk.hu)


 

h i r d e t é s