Gulyás szerint semmi nem kifogásolható, amit Orbán csinál
Hiába, a jól megtömött zsebeket meg kell szolgálni. Zsíros pozíciójában Gulyás Gergely kényelmesen elterpeszkedve sem feledheti, hogy csak addig élvezheti luxusát, amíg miniszterelnöke kedvéért mindent elkövet. Ebbe beletartozik az is, hogy a legkínosabb lebukásait is úgy kommunikálja le, mintha az a legnagyobb rendben lenne.
Emlékeztetőül idézzük fel, hogy a szocialista kormány idején százmilliós sikkasztásokért hosszú – és lássuk be megérdemelt – ültettek le szocialista politikusokat.
Most, a harmadik egybefüggő ciklusában regnáló kormány ezermilliárdos csalásokat úszik meg minden elképzelhető következmény nélkül. A számjegyek különbsége is megdöbbentő. Tízezerszeres. Sőt, a magánnyugdíjpénztárak, a Paks II. bőven kiteszik a százezerszeres szorzót. Ehhez képest nem történik semmi.
Ami nem is meglepő, hiszen Polt Péter hivatalba lépése óta mindent elkövet, hogy a Fideszt a legnagyobb mocsokból is kimossa.
És bár most nem milliárdos összegekről van szó, Garancsi luxusajándéka – melyet nehéz nem köszönetnyilvánításként értelmezni, a nem sokkal korábban megnyert tízmilliárdos tenderért – mégiscsak felveti a korrupció gyanúját.
Jogilag nonszensz számon kérni Orbán Viktoron, hogy az állami milliárdokkal megsegített Garancsi István állta magángépes útját egy Vidi-meccsre – véli Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
[…]
Gulyás azt is mondta, mindenki tudja, hogy a magyar sport szempontjából meghatározó eseményeken mindig részt vesz Orbán Viktor, a juttatásokat viszont nem képviselői minőségében kapta. Arra a kérdésre, hogy ha jogi aggályokat nem is, de erkölcsit felvet-e ilyen „ajándék” elfogadása, a miniszter kijelentette: ha a katalán elnök a Barcelona klubelnökével elutazna a Barcelona meccsére, azt senki nem kifogásolná. /24.hu/
Újabb jellemzője a fideszes kommunikációnak. Miközben az Európai Parlamentnek ezerszer fontosabb dolgai is akadnak az Orbánhoz hasonló kerékkötők nélkül is, azzal kénytelenek szarakodni bíbelődni, hogy elmagyarázzák a magyar kormánynak – és nem Magyarországnak – hogy a rengeteg lóvét, amit életszínvonalunk fejlesztésére adnak, ugyan már ne nyelje le a Fidesz. Példának okáért azzal is foglalkozhatnának, hogy az egységes Európa létrejöjjön ahelyett, hogy feldarabolódna.
És hogy a katalán elnök mivel utazik a Barca meccseire, az egyedül a katalánok ügye, csak nekünk jutott Orbán Viktor, amiben az egyetlen jó dolog, hogy ő törvényesen „csak” tízmillió embernek árthat. Azt pedig lelkiismeret furdalás nélkül megteszi nap mint nap.