h i r d e t é s

Gyáva a Fidesz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyáva a Fidesz

2018. január 09. - 08:48

Betiltani nem merik a Jobbikot, inkább gondoskodnak az ellenzéki párt ellehetetlenítéséről.

Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék szóvivője - Forrás: aszhirportal.hu

A Magyar Nemzet készített interjút Horváth Bálinttal, az Állami Számvevőszék szóvivőjével, azt akarták megtudni, pontosan mi alapján számolta ki az állami szerv a Jobbik 331 milliós büntetését, amit a pártnak két héten belül kell átutalnia. 

A kérdezz-felelek gyakorlatilag végig arról szól, hogy a lap próbálja megtudni, mi alapján kalkulálta ki az ÁSZ a végösszeget, a szóvivő pedig próbálja kikerülni a konkrét választ. Horváth Bálint szerint azzal hogy a számvevőszék módszertana elérhető, az ÁSZ minden fontos információt nyilvánosságra hozott, ráadásul a Jobbik maga nem cáfolta a tényállásokat, csak a jogalapját kifogásolják. Ellenvetéseiket nem fogadta el a pénzügyi ellenőrző szerv. 

Addig világos a történet, hogy az ÁSZ szerint a Jobbik a mindenki számára elérhető piaci árnál lényegesen olcsóbban rendelt plakátokat. 

"A valós ár és a Jobbik által igénybe vett ár különbsége a 331 millió forint. A Jobbik azzal, hogy ezeket a megrendeléseket lényegesen a piaci ár alatt vette igénybe, ekkora összegű tiltott vagyoni támogatást kapott cégektől"  - foglalja össze a lényeget Horváth. 

Az ÁSZ az "ellenőrzési bizonyítékokat" nem hozza nyilvánosságra, csak annyit árul el, hogy  'azokról a dokumentumokról, szerződésekről, számlákról van szó, amelyek az ÁSZ ellenőrzésének a látókörébe kerültek", ezekkel pedig "egy hatóság fordult az ÁSZ-hoz." (Magyar Nemzet) / 444.hu