Gyerekbiztos csomagolást kapnak a cigaretták
Az olasz egészségügyi tárca bejelentése szerint szigorítják a dohányzás, valamint az Olaszországban árult cigaretták csomagolásának szabályait is: többek között sokkoló hatású felvételeket helyeznek el a dobozokon az elrettentés érdekében.
Tilos lesz a dohányzás a gépkocsikban is, ha a járműben kiskorú, valamint várandós kismama is utazik - írja az origo.hu. Tilossá teszik a cigaretta aromákkal való ízesítését és a maxi, vagyis tízdarabos cigarettásdobozok értékesítését is.
Gyerekbiztos csomagolás
Ezen kívül "gyerekbiztos" csomagolást vezetnek be, hogy a kicsik minél nehezebben tudják felnyitni a cigarettás dobozokat. A bevezetés előtt álló intézkedések között szerepel, hogy a cigarettás dobozok felületének 65 százalékát színes, sokkoló hatású fotók fedhetik, hogy elriasszanak a dohányzástól. Eddig az olaszországi dobozokon csak a dohányzás káros hatásáról szóló szöveges figyelmeztetéseket lehetett olvasni.
Kevesebben dohányoznak
Az olasz egészségügyi minisztérium szigorító intézkedései összhangban állnak az Európai Unió dohányzásra vonatkozó szabályaival. A rendelkezések a tervek szerint már az ősszel életbe lépnek.
Itáliában 2003-ban vezették be a füsttilalmat köztereken és munkahelyeken, valamint a vendéglátóhelyeken. Akkor a dohányosok száma meghaladta a 13 milliót, jelenleg a hatvanmilliós országban 11,3 millióan élnek a szenvedéllyel. A dohányosok 2003-ban naponta átlagosan 16,1 szál cigarettát szívtak el, tizenkét év elteltével a napi átlag 12,7-re csökkent.
origo.hu / MTI (Címlap: A kép illusztráció! - Forrás: index.hu)
Posted by SEJT on 2015. július 22.