h i r d e t é s

Gyurcsány: Éhen fogunk dögleni

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyurcsány: Éhen fogunk dögleni

2015. január 31. - 17:13
0 komment

A Demokratikus Koalíció elnöke a szegénységellenes mozgalmat idézte évértékelőjében.

Az ország elnéptelenedését vízionálja.

Évértékelő beszédet tartott szombaton Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke, egykori miniszterelnök. Az ellenzéki poltikus szerint 2014 tavasza reményt hozott mindazoknak, akik a jelenlegi rezsimben az ország felemelkedését látták, és reménytelenséget mindazoknak, akik szerint az elmúlt 4 év után másik világot kell építeni. Mint mondta, ősszel nagyon sokan újra hihettek abban, hogy változások történhetnek magyarországon és a hatalmon lévőket megérintheti a jövőbeli kudarc lehetősége.

Gyurcsány szerint az igazi reményteleség nem csak a politika hagyományos világát éri el, hanem az egyre inkább elszegnyedő magyarok sokaságát, mert a súlyos szegénységben élők száma minden korábbinál merdekebebben növekedett. Minden 4 családból egy súlyos szegénységben él, máshol ez nincs így, Európában és a régióban is harmada, negyede ez a szám - tette hozzá.

Ha Magyarország jól teljesített, abban teljesített jól, hogy milliókat lökött embretelen szegénységbe. Minden tízből négy gyereknek kell szembenéznie azzal családjával, hogy a mindenapi betevőért küzdenek - hangsúlyozta.

Gyurcsány idézte a Magyar Szegénységellenes Mozgalom elemzését, amely szerint "éhen fogunk dögleni".

A bevándorlás-kivándorlás kérdésére áttérve Gyurcsány közölte: soha nem látott mértékben mennek el a fiatalok az országból. A miniszterelnök gazdasági bevándorolókat bűnbabkoknak kiáltja ki, miközben saját fiataljaink kivándorolnak az országból - mutatott rá a DK elnöke.

"A miniszterelnök, aki nem ismeri a számokat, azt mondja Magyarországon csökkent a szegénység. Ha valami csökkent az a kormánynak a józansága". Ha ilyen mértékben folytatódik a kivándorlás, akkor 7,5 millióan maradunk az országban 2050-re. "Nesze neked erős Magyarország!" - mondta Gyurcsány Ferenc.

 

hir24.hu

{flike}
{jcomments on}