h i r d e t é s

Gyurcsány Ferenc adott szava

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Gyurcsány Ferenc adott szava

2019. június 11. - 12:12

 

Nyilvánvalóan minden pártot a hatalom megszerzésért alapítanak, hiszen az azt létrehozók hisznek abban, hogy ők a saját elveik és ideológiájuk szerint lennének a leginkább képesek felhasználni a hatalmat. - írja a merce.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Illyés Tibor

De nekünk választóknak, és legfőképp újságíróknak az a dolgunk, hogy ebben kételkedjünk, illetve leírjuk azt, ha valamelyik politikus például nem mond igazat.

Tehát, teljesen érthető döntés, hogy Kálmán Olgát elindítja a DK a budapesti előválasztáson főpolgármester-jelöltként. Sőt az ellenzéki szavazók érdeke, hogy minél több erős jelölt legyen, és ezek közül az erős jelöltek közül minél több szavazó kiválassza a legerősebbet. Ezért Kálmán Olga indítására nem nagyon lehet mást mondani mint azt, hogy helyes lépés.

De mégis, a helyes lépés mögött egy durva átverés sejlik föl. Idézzük csak fel, mit mondott Gyurcsány Ferenc egy hete Karácsony Gergely támogatásáról a 24.hu-nak:

Karácsony Gergelyről azért annyit hadd mondjak: ő nem az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, hanem a miénk is, így döntöttünk, megjegyzem, már akkor, amikor az MSZP az előválasztás első körében még Horváth Csabát indította. Három párt támogatja Karácsonyt, a Momentum pedig vállalta, hogy az előválasztás győztese mellé áll. Nincs semmi okunk felrúgni egy korábban korrekt módon megkötött megállapodást.

És nézzük meg, mit írt ki Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalára csütörtökön, Kálmán Olga bejelentése után:

 A megállapodásokat be kell tartani. Be is tartjuk. Nem nyitjuk ki a kerületi megállapodásokat függetlenül az EP választás eredményétől. Betartottuk, hogy az első fordulóban Karácsony Gergelyt támogattuk. És most betartjuk írásban vállalt korábbi ígéretünket is: az előválasztás második fordulójának győztesét fogjuk végül támogatni. Ennyit vállaltunk. És ezt betartjuk.

Persze lehet azt mondani, hogy nem volt írásbeli megegyezés arról, hogy Gyurcsány Karácsonyt támogatja majd. De a sajtóban is elhangzott, és sejthetően magánbeszélgetésben is. Ez ciki, vagyis annál kicsit több, ez először is átverés. Aztán pedig a megállapodás helyett már csak írásbeli ígéretre hivatkozunk, tehát kicsit másról beszélünk, hogy úgy tűnjön, igazunk van, miközben ez hazugság is. Márpedig mintha már korábban is lettek volna asszociációk a Gyurcsány szó és a hazugság szó között.

Ha pedig ehhez hozzávesszük Molnár Csaba, a DK elnökségi tagjának szavait, aki múlt hét pénteken beszélt arról, hogy fel se merült, hogy Karácsony Gergely helyett mást indítsanak. Kétségtelenül kínos az eset, még ha bőven láthattunk mostanában ennél kínosabbat is.

De a politika ilyen dolog. A hatalom megszerzése érdekében néha belefér a hazugság, és beleférnek határátlépések. Nekünk, választóknak viszont meg kell szabnunk, mi az, ami nekünk még belefér. És nem, nem menti egyik politikus hazugsága a másik politikusét. Nem menti például Orbán hazugsága azt, ha egy ellenzéki politikus hazudik.

Szerző: Jámbor András/merce.hu


 

h i r d e t é s