h i r d e t é s

Gyurcsány Ferenc az MSZP szétesésén gúnyolódik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyurcsány Ferenc az MSZP szétesésén gúnyolódik

2020. február 21. - 15:07

Gyurcsány Ferenc szerint nehéz napjai vannak a szocialista pártnak, de ez nem jelentheti az együttműködés végét - így reagált a DK elnöke arra, hogy a III. és XX. kerületi MSZP-s polgármester belépett a pártjába.

A két politikus lépésével alapvetően megváltoztak az erőviszonyok a fővárosi önkormányzatban, innentől kezdve Karácsony Gergely főpolgármester már semmilyen döntést nem tud hozni Gyurcsány Ferenc nélkül a Fővárosi Közgyűlésben.

Elhagyta az MSZP-t és a DK-hoz csatlakozott két fővárosi polgármester. Kiss László óbudai, valamint Szaniszló Sándor pestszentlőrinci városvezető azzal indokolta döntését, hogy a DK-tól kapják a legtöbb támogatást programjuk végrehajtásához. Az MSZP elnöke még csütörtökön úgy reagált: a két politikus csalódást okozott közösségüknek.

Gyurcsány Ferenc: Nincsenek könnyű napjai az MSZP-nek

Azoknak van igaza, akik amikor az ellenzékről gondolkodnak, azt mondják, hogy nem azért kell együttműködni, mert nincsenek vitáink, hanem azért, hogy egyszer majd lehessenek –írta Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc.

Becsapja az MSZP-t Gyurcsány

Mindez azt jelenti, hogyGyurcsány becsapja az MSZP-t azzal, hogy ámítja őket, hogy a kormány elleni összefogás a legfontosabb, mivel valójában semmi más célja nincsen, mint hogy megsemmisítse a szocialista pártot.

Gyurcsány Ferenc a bejegyzésében a kormányellenesség mögé bújik, pedig valójában a célja, hogy volt pártját szétaprózza.

Gyurcsány elismerte, hogya két polgármester átlépése miatt nem lehetnek könnyű napjai az MSZP-nek,de szerinte nem lehet olyan csalódás, amely megkérdőjelezi egymás tisztességét és közös hitét. (origo.hu)