Gyurcsány Ferenc nagyon emberséges volt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyurcsány Ferenc nagyon emberséges volt

2015. augusztus 08. - 09:44
0 komment

Mert elosztogatott négy Sziget-jegyet, pedig közéjük is lövethetett volna.

Csak vicceltünk, természetesen már nem lövethet senki közé. Viszont mint írtuk korábban, nagyon rendes volt a volt miniszterelnök, mert volt négy jegye a Sziget nulladik napjára, Robbie Williamsre, de úgy adódott, hogy nem tud elmenni, ezért föltolta a Facebookra, hogy akik megosztanak egy DK-reklámot, azok közt kisorsolja. Meg is van a két nyertes:

A kommentelők nagyra értékelik Ferenc tettét, hiszen Orbán Viktortól mikor láttuk, hogy kisorsolna mondjuk négy jegyet Tusnádfürdőre vagy legalább a felcsúti Omega-oratóriumra? A hozzászólók kiemelik, hogy Gyurcsány úr „most is mint mindég 5-re vizsgázott emberségből”, „nagyon emberséges és korrekt dolog volt”, „ez az önzetlenség”, de van, aki majd akkor gratulál, „ha Feri leváltja ezeket!!!!!”

Mindenesetre szívből reméljük, hogy a nyertesek jól szórakoznak majd, a koncert utáni keddi másnaposságra pedig nyugodtan fogják rá: Gyurcsány a hibás.

 

hir24.hu

Posted by SEJT on 2015. augusztus 8.