h i r d e t é s

Halász János beújított egy Mercit, csak nem tudni, miből

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Halász János beújított egy Mercit, csak nem tudni, miből

2021. február 01. - 13:14

Halász Jánosnak tavaly nem volt megtakarítása.

Halász János - Forrás: halaszjanos.hu

Bár korábban nem volt semmilyen megtakarítása Halász János fideszes képviselőnek, 2020-ban mégis tudott venni még egy autót a már meglévő Ford Galaxyja mellé – vette észre a politikus vagyonnyilatkozatában a K-Monitor.

Hogy miből vette az autót, csak tippelni lehet, a 2019-re vonatkozó vagyonbevallásában ugyanis semmilyen megtakarítást nem tüntetett fel, és ugyanez volt a helyzet 2020-ban is. Halász János tiszteletdíja decemberi állás szerint havi 1,8 millió forint volt.

Tavaly ugyanakkor szert tett egy 5 millió forintos banki hitelre és 2 millió forintot kölcsönkért magánszemélytől is, de hogy ezeket milyen célra vette fel, az nem derül ki a nyilatkozatból.

Azt sem tiszta, hogy Halász mennyiért vásárolta a Mercedes GLC 220 típusú autót, az interneten fellelhető árak alapján azonban egy ilyen kocsi újonnan 13 millió forintnál kezdődik. Igaz, használtan már ennél is olcsóbban elérhető. (24.hu)