h i r d e t é s

Halottak is vannak a Figyelő Soros-zsoldos listáján

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Halottak is vannak a Figyelő Soros-zsoldos listáján

2018. április 12. - 12:16

A Schmidt Mária tulajdonában lévő Figyelő tett közé egy listát a Magyarországon szerintük a kormány ellen dolgozó Soros-zsoldosokról, Soros-ügynökökről. - írja a merce.hu

De úgy tűnik, vagy zombihálózatot üzemeltet Soros György, vagy teljesen nevetséges a lista, ugyanis több mint 3 halottat is találtunk rajta.

Tóth István György az MTA doktora ugyanis 2005-ben, Yehuda Elkana 2012-ben,  Ernst Gellner 1995-ben halt meg, Hanák Péter történész 1997-ben halt meg, John Doyle Klier pedig 2007-ben. Ők így nehezen lehetnek a lap szerinti Orbán-ellenes összeesküvés tagjai. Egyébként mindannyiuknak annyi a „bűnük”, hogy tanítottak a CEU-n.

Persze az összeesküvés és a lista sem csupán ezért komolytalan. A listán szereplők ugyanis az egyes Open Society Foundations által támogatott szervezetek nyilvánosan elérhető a honlapjáról kimásolt névsora. Tehát lényegében a titkos összeesküvők annyira titkosak, hogy az interneten egyszerűen elérhető, hogy kicsodák.

A névsor pedig annyira pontos, hogy még azt se ellenőriztek le, hogy esetleg meghalt-e valaki a listán szereplők közül.

A 2000 főnyi soros-zsoldosról, és a róluk készült pontos listáról még Orbán Viktor beszélt a kampányban.

Kép forrás: The Budapest Beacon