Hamarosan beköszönt a fűtésszezon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hamarosan beköszönt a fűtésszezon

2015. szeptember 21. - 07:16
0 komment

Egyharmadig sincsenek feltöltve az állami kézben lévő hazai kereskedelmi földgáztárolók, holott néhány héttel a fűtési idény kezdete előtt a feltöltöttségi szintnek már 40 százalékon kellene lennie.

A gáz ára nem nő, a szeptemberi nyárias idő miatt a távfűtést sem kellett még beindítani - írja az Origo.

Kaderják Péter, a Corvinus Egyetemen működő Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője azt mondta, a kutatóközpont elemzései szerint megvalósítható az orosz gáztól való függés több, mint kilencven százalékos mérséklése, anélkül, hogy az árak az égbe szöknének.

Arra a kérdésre, hogy a lakossági fogyasztók továbbra is a rezsicsökkentéssel elért árszinten vásárolhatják-e a gázt, a szakértő igennel felelt. Mint mondta, az árhatóság az állam, amely kinyilvánította szándékát az árszint fenntartására, és a nemzetközi piaci helyzet is lehetővé teszi ezt – mondta a Magyar Hírlapnak.


Nem lesz gázáremelés - Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Nemzeti Közműszolgáltatót a hazai energiapiac jelentős szereplőjének nevezte Kaderják Péter, ugyanakkor hozzátette: pár hónapos üzemidő után konzekvenciákat még nem lehet levonni.

Még nem kellett fűteni

Szeptember 15-én elkezdődött a távfűtési szezon, az elmúlt napok nyárias időjárása miatt azonban alig kérte valaki a szolgáltatás tényleges elindítását - írja a lap.

A szolgáltatóknak szeptember 15-től május 15-ig készenléti állapotban kell tartaniuk az épületek fűtésszabályozóit, ám arról, hogy ténylegesen mikortól fűtsenek, egyedi szerződéseket kell kötniük a társasházakkal, lakótömbökkel.

 

origo.hu (Címlap: A szepetemberi nyárias idő miatt még nem kellett bekapcsolni a távfűtést - Fotó: MTI / Sóki Tamás)