fbpx Hamis tízezresek a rendszerben – lehet, hozzád is kerül belőle? | CIVILHETES

h i r d e t é s

Hamis tízezresek a rendszerben – lehet, hozzád is kerül belőle?

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Hamis tízezresek a rendszerben – lehet, hozzád is kerül belőle?

2017. július 18. - 19:45

 

Több százezer forint hamis bankóval próbált fizetni három bűnöző. - írja a privatbankar.hu.

Forrás: privatbankar.hu

A Zala Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint előzetes letartóztatásba került Zalaegerszegen három férfi, akik több százezer forint hamis pénzt próbáltak elkölteni út menti árusoknál.

A történet szerint a férfiak még a múlt héten próbálkoztak be több helyen, köztük Keszthely és Alsópáhok között egy út menti gyümölcsárusnál akarták a hamis bankjegyet használni, de az eladó gyanúsnak találta a pénzt és közölte, hogy nem tud visszaadni.

A három férfi autóval nem sokkal később Fenékpuszta közelében bukkant fel egy árusnál, de őt az említett kollégája már figyelmeztette, ezért hívta a rendőrséget.

A pénzhamisítókat nem sokkal később Balatonszentgyörgy közelében állították meg a rendőrök, akik több százezer forint összegű hamis bankjegyet találtak az autóban. A bankjegyeket az ötszázforintos azonosító jegyeinek átalakításával készültek, és a férfiak vallomása szerint volt, ahol fizetni is tudtak velük.

privatbankar.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s