Hármas összefogással a Hulladékmentes Tiszáért
Az elmúlt hetek árhullámai után ismét rekord mennyiségű, uszadékfából és háztartási szemétből - főleg műanyagokból - álló szennyezés érkezett a kiskörei duzzasztóműhöz.
Az uszadékmező felülete eléri a 17 ezer négyzetmétert és közvetlenül a duzzasztómű előtt a vastagsága a 3 métert is meghaladja. Bár a hulladék kitermelése megkezdődött, az időjárási szélsőségekkel egyre több hulladékra számítanak a szakemberek. A helyzet hatékony kezelése érdekében a vízügyi, civil és vállalati oldal is összefogott. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a rakodótér fejlesztését tervezi, a PET Kupa civil környezetvédelmi program részt vesz a kitermelt hulladék szelektálásában és újrahasznosításában. A The Coca-Cola Foundation - a Coca-Cola globális alapítványa – pedig a Hulladékmentes Tisza projekt keretében nyújt anyagi támogatást a helyzet felszámolására. A három oldalú összefogás a folyamatos védekezést, a kitermelt hulladék jelentős mértékűújrahasznosítását és a folyó egyre nagyobb mértékű megtisztítását tűzte ki célul.
Az árvizekkel szinte minden esztendőben jelentős mennyiségű uszadék, szerves anyag és kommunális hulladék vonul le a Tiszán, és a Kiskörei Vízlépcső az első olyan műszaki létesítmény, ami megállíthatja a szemétáradatot, megkímélve ezzel az alsó folyószakaszokat a jelentős szennyeződéstől. Ebben az évben minden korábbinál több uszadék és hulladék érkezett a folyón, amelyeknek az eltávolítását folyamatosan végzi a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG).
Az Országos Vízügyi Igazgatóság vezetője az infrastrukturális fejlesztések fontosságára hívta fel a figyelmet. „A Kiskörei vízlépcső felvízi oldalán ebben az évben feltorlódott kommunális hulladékkal kevert uszadék mennyisége, - a hosszú gyülekezési idő miatt - minden eddiginél nagyobb. A vízből kiemelt és partra kirakott nagy mennyiségű anyag elhelyezéséhez és válogatásához a kiskörei téli kikötőben kialakított rakodótér kibővítése vált szükségessé.
A vízlépcsőnél megrekedt szilárd kommunális és szerves hulladék kitermelése az évek során bevált módszerrel, úszó-rakodó munkagéppel történik, az általa megpakolt 200 tonnás uszályt pedig a Jégvirág VII. jégtörőhajó vontatja a KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnökségének üzemi (téli) kikötőjébe. A korábbi évek vízminőségi kárelhárítási időszakainak tapasztalatai alapján a becsült felszíni uszadék kitermelése előreláthatólag legalább 4 hónapotvesz igénybe.” – mondta el Láng István, az OVF Főigazgatója.
A PET Kupa környezetvédelmi civil kezdeményezés az árvizekkel – főként Ukrajnából és Romániából - érkező hulladéktól, elsősorban PET-palackoktól mentesíti a Tiszát és árterét. A nyári, hajós versenyeken naponta 2 tonnányi hulladékot is összeszednek a résztvevők, miután megépítették újrahasznosított anyagokból készülő, pillepalack hajóikat. Az évközi hulladékmentesítő akcióik során különösen szennyezett, természetvédelmileg kiemelt, pl. Natura 2000-es területeket tisztítanak meg önkéntesek bevonásával. A PET Kupa admiralitása évek óta szakmai együttműködésben dolgozik a minisztériumokkal, az országos és regionális vízügyi igazgatóságokkal, ennek is köszönhető, hogy néhány hete megrendezték az I. Tisza Tavi PET Kupát, ahol a résztvevők 3 tonna hulladékot gyűjtöttek össze. Az együttműködés most a kiskörei hulladék kitermelésével folytatódik.
Fotó: Nyitrai Szilárd
„A Tisza hazánk legnagyobb összefüggő ökológiai folyosója, „szolgáltatásai” évezredek óta meghatározzák kultúránkat, életünket. Ebből eredően kiemelt turisztikai célpont is. A PET Kupa célja, hogy hazánk egyik lenagyobb természeti erőforrását megóvjuk és a jövőbeni szennyezéseket megelőzzük. Ennek érdekében a szakmai lépések mellett pár éve szemléletformálásba is kezdtünk, a három oldalú összefogással pedig minden eddiginél több hulladéktól fogjuk mentesíteni a folyót.” – hangsúlyozta Hankó Gergely, a PET Kupa szakmai vezetője, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének (KSZGYSZ) ügyvezetője.
A Coca-Cola Magyarország idén nyártól anyagi támogatással és önkéntes akciókban való részvétellel segíti a probléma megoldását. A támogatást a The Coca-Cola Foundation, a cég globális alapítványa biztosítja. Az alapítvány több mint 30 éve a nemzetközi működési bevételének 1%-át különféle – többek közt fenntarthatósági - célokra fordítja világszerte. Itthon ennek révén indulhatott most el a Tisza megtisztítását célzó Hulladékmentes Tisza kezdeményezés 250.000 dollár (73 millió forint) finanszírozással.
A Természetfilm.hu Egyesület - a Tiszai PET Kupát működtető nonprofit társadalmi szervezetként, - nemzetközi pályázat keretében nyerte el a támogatást és gondoskodik a pályázati keret felhasználásáról a projekt ideje alatt. Az egyesület 1996 óta végez ismeretterjesztő, szemléletformáló munkát, tudományos ismeretterjesztő filmekben magyarázza el, milyen tényezők fenyegetik egy-egy faj fennmaradását, egy élőhely ökológiai egyensúlyát, és mit lehet tenni a probléma megoldása érdekében. Tapasztalatuk szerint többször bebizonyosodott, hogy ha megértik az üzenetet, a széles tömegek képesek és fogékonyak a szemléletváltozásra. Jó példa erre a világméretű műanyag-szennyezés, amelynek során egyre többen tesznek azért, hogy javuljon a helyzet. Önkéntesek tisztítják a folyókat és tengereket, civil szervezetek hívják fel a figyelmet a problémára, változnak a fogyasztói szokások, egyre több nagyvállalat tesz azért, hogy egyre többet vissza is adjon a környezetnek, amelyben működik. Tekintettel a műanyagszennyezés méreteire, egyik fél sem gondolja azt, hogy a problémát képes egyedül megoldani, ezért van szükség az összefogásra.
„A csomagolási hulladék jelentős probléma a világban, és mi szeretnénk része lenni a megoldásnak! A Coca-Cola vállalat tavaly elindította globális Hulladékmentes Világ programját, melyben központi helyet foglalnak el az erre irányuló vállalásaink. Az alapítványi támogatást pedig olyan célra akartuk fordítani, ahol jelenleg és hosszabb távon is kiemelten segíthetünk a környezet fenntarthatóságában itthon. A PET Kupával együttműködve a Hulladékmentes Tisza két éves programunk fő célkitűzése, hogy ez idő alatt legalább 80 tonna hulladék kerüljön begyűjtésre és újrahasznosításra. Az anyagi vállaláson túl munkatársainkat bevonva aktívan szeretnénk segíteni az önkéntes akciókban való részvétellel.” - mondta Kerekes Péter, a Coca-Cola Company magyarországi igazgatója.
A hulladékkal keveredett uszadék jelenlegi, megnövekedett tömegére és térfogatára tekintettel, a kiskörei téli kikötőben kialakított rakodó és válogató terület bővítése elengedhetetlenné vált. Ezt követően lesz biztosítható a munkavégzés folyamatossága, így a hulladékmentesítés és ártalommentes elhelyezés lényegesen rövidebb idő alatt megvalósítható. A megvalósítást a fenti partnerek összefogása gyorsabbá és eredményesebbé teszi.