Három baleset volt egymás után az M1-esen

Balesetsorozat az M1-esen Pest felé: egymástól elvileg függetlenül három, sávlezárásokkal, terelésekkel járó baleset is történt az autópályán egymástól néhány kilométer távolságra - feltehetően az elsőként felboruló kamion miatti torlódások is hozzájárulhattak ahhoz, hogy két újabb baleset volt szombat délután.
Az M1 forgalmát Budapest felé szombat délután négy óra körül az 1-es útra terelték. - írja az index.hu
Elsőként egy kamion borult fel az M1-es 20-as kilométerénél, Biatorbágy mellett. A Pest felé haladó oldalon a belső sávban egyelőre tisztázatlan okból történt a baleset. A kamion áttörte a szalagkorlátot is, de szerencsére nem csúszott át nagyon a szembesávba. Sérülés így nem történt, de a rakomány az úttestre szóródott. A police.hu azt írta, Budapest irányába két sáv, Győr irányába csak egy sáv járható.
Nem sokkal később aztán megtörtént a második baleset is majdnem ugyanott, alig egy kilométerrel lejjebb. A Sasfészek pihenőnél motorossal ütközött össze egy autó. A törökbálinti tűzoltók mentőt is kértek a helyszínre, közben kiderült, hogy a motoros sérült meg. A forgalom a főváros felé vezető oldalon leállt, a járműveket a közeli benzinkúton át terelték.
És még nincs vége: négy óra előtt nem sokkal a 25-ös kilométernél, Herceghalom térségében teherautó és személygépkocsi ütközött össze. A tűzoltók itt éppen feszítővágóval szabadítanak ki egy beszorult sérültet. A főváros felé tartó forgalmat most már teljesen le kellett állítani, a járműveket az 1-es útra terelték. Jelentős, több kilométeres torlódás volt.
A rendőrség este hét órakor jelentette be, hogy a sztrádán Budapest irányába a forgalom ismét zavartalanul halad.
index.hu (Fotó: Balszerencsés szombat az M1-es autópályán //Mihádák Zoltán / MTI)
Posted by SEJT on 2015. május 9.
















