h i r d e t é s

Három oroszt és egy ukránt gyanúsítanak a maláj utasszállító lelövésével

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Három oroszt és egy ukránt gyanúsítanak a maláj utasszállító lelövésével

2019. június 19. - 16:55

 

Három orosz és egy ukrán állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének 2014 nyarán történt lelövésével összefüggésben - közölte a holland vezetésű nemzetközi nyomozócsoport szerdán.

Forrás: ujszo.com

A tájékoztatás szerint a gyilkossággal gyanúsított orosz Igor Girkin, Szergej Dubinszkij és Oleg Pulatov, valamint az ukrán Leonyid Harcsenko ellen jövő márciusban indul per Hollandiában. Mint közölték, a gyanúsítottak a gépet megsemmisítő, mozgatható föld-levegő rakéta telepítésében vettek részt.

A nyomozócsoport közölte, hogy Girkin az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) korábbi ezredese, 2014 nyarán a szakadár "Donyecki Népköztársaság" (DNR) "védelmi minisztereként" szolgált. Dubinszkij a DNR katonai hírszerző ügynökségének vezetője volt, míg Pulatov az ügynökség egyik alosztályát irányította. Az ukrán Harcsenko pedig a katonai hírszerző ügynökség felderítő osztagának vezetője volt.

Mint elmondták, felkérik az orosz kormányt, hogy járuljon hozzá a jelenleg területén tartózkodó gyanúsítottak kihallgatásához. Elképzelhető azonban, hogy Moszkva nem adja ki azokat, ezért a tárgyalás várhatóan nélkülük zajlik majd - tették hozzá.

A Malaysia Airlines Boeing típusú repülőgépét Kelet-Ukrajna felett érte rakétatalálat 2014. július 17-én. A gép a levegőben darabokra tört, majd lezuhant, a fedélzeten lévő mind a 298 ember meghalt, köztük 196 holland állampolgár. (MTI) / ujszo.com


 

h i r d e t é s