h i r d e t é s

Hasítanak a dél-budai panelek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hasítanak a dél-budai panelek

2018. október 09. - 11:49

Egyre nő a dél-budai ingatlanok ára, a kereslet a panellakások irányába mozdul – derül ki a Balla Ingatlan elemzéséből.

Forrás: instantstreetview.com

Egy év alatt mintegy 5-8 százalékos áremelkedés következett be a dél-budai ingatlanpiacon, akár a paneleket, akár a téglaépítésű lakásokat tekintjük. A folyamatos drágulás miatt viszont már inkább azok vásárolnak, akiknek muszáj, kevesebb lett a befektetési célú vásárlás. A kereslet pedig egyre inkább a panellakások irányába mozdul.” - mondta Nagy Csaba, a Balla Ingatlannál a dél-budai régió vezetője.

A legkeresettebb ingatlanok skálája a garzonlakásoktól az egy nappali plusz két hálószobás lakásokig terjed, elsősorban a méretük és az áruk miatt. Ebből következően persze ezek a méretek most hiánycikknek számítanak. Nagy Csaba szerint vannak bizonyos területek, például egy-egy lakótelep, ahol jelentős az ingatlanpiaci mozgás, máshol azonban nem történik semmi.

A keresett környékek közé tartozik Kelenföld vagy Albertfalva a XI. kerületben, míg a XXII. kerületben Budafok, így például a Leányka utcai lakótelep. Ugyancsak kelendőek az olyan presztízskörnyékek, mint Sasad, vagy az Allee környéke, illetve a jó közlekedés miatt bármilyen ingatlan a 4-es metró vonalának közelében. Utóbbiaknál beszélhetünk egyébként erősebb befektetői jelenlétről is - jegyezte meg a szakértő.

Szintén presztízskörnyéknek számít Gazdagrét, annak ellenére, hogy panellakótelepről van szó. A magas árak ellenére olyannyira nagy a kereslet a lakások iránt, hogy gyakorlatilag rokoni, ismerősi körön belül kerülnek eladásra, így sokszor meg sem hirdetik őket. A családi házakat viszont nehezebb eladni, és akkor is csak jelentős alkuval. Kereslet még lenne rájuk, azonban a magas árak gyakran elriasztják a vevőket. A XI. kerületben az átlagos értékesítési idő a 80 millió forintnál olcsóbb családi házak esetében 6-12 hónap, az ennél drágább ingatlanoknál viszont már kifejezetten szűk kereslettel találkozhatunk, így a „luxuskategóriában” akár évekig is tarthat egy-egy eladás.

„Ami a lakásárakat illeti, a kelenföldi lakótelepen egy átlagos, kétszobás panellakás eladási négyzetméterára jelenleg 500-600 ezer forint környékén alakul. Gazdagréten viszont egy háromszobás panellakásért már 37-40 millió forintot kell fizetnie a vevőnek. A paneleknél ráadásul alkudni sem lehet sokat: mindössze pár százezer forintot.” - hívta fel a figyelmet Nagy Csaba.

A téglalakásoknál egy kicsit nagyobb a mozgástér, de ez alapvetően abból következik, hogy az árfekvésük is magasabb. Habár folyamatosan csökken a különbség a panel és a téglaépítésű lakások árai között, utóbbiak - lokációtól függően - még mindig 20-30 százalékkal drágábbak. Sok vevő szemében azonban ezt az árkülönbséget semmi sem indokolja, ezért is tolódott el a kereslet a panelek irányába.

A szakértő magyarázata szerint ennek oka az lehet, hogy egy korszerűen felújított, panelprogramos épület sok esetben már azt a komfortot tudja biztosítani, amit egy téglaépítésű társasház. Nagy Csaba - a vevők véleménye alapján - a két lakástípus között, élhetőség szempontjából, nem igazán lát különbséget. Ami az eltérést jelentheti a téglaépítésű lakásoknál az az intimebb, zöldebb környezet, és a kisebb lakóközösség.