Hatalmas sikerrel zárult a Veszprémi Petőfi Színház erdélyi turnéja
Tartalmas és értékes turnét zárt a Veszprémi Petőfi Színház Erdélyben.
Július 22-én 19:00 órától Nóti Károly–Fényes Szabolcs–Szenes Iván: Nyitott ablak című zenés játékát láthatta a közönség a csíkszeredai Művelődési Házban. Novotny bonyodalmakkal teli, szórakoztató története felejthetetlen kikapcsolódást nyújtott a nézők számára, akik álló tapssal és megható ünnepléssel köszönték meg a produkciót. Július 23-án 18:00 órától a veszprémi társulat a XXX. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor keretében, a Magyar Teátrum Színházi Sátorban, a Magyar Teátrum Színpadon mutatta be az előadás keresztmetszetét, amelyet közönségtalálkozó és kötetlen beszélgetés követett.
Az előadások mellett ismét szakítottak időt jótékony látogatásra is, visszatérő vendégként a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megalapítója által létrehozott gyermekotthonba vittek játékokat a hálás gyermekeknek, akiknek – a színház meglepetés vendégeként – Lufibohóc is mosolyt csalt az arcára.
A Veszprémi Petőfi Színház társulata továbbra sem pihen, hiszen július 28-tól indult CARPE DIEM! ifjúsági táboruk második turnusa a Balatonalmádiban található Magtár Rendezvényközpontban, a Kerényi-program részeként, és folytatódik a színház nyári programsorozata is, amelyről ide kattintva olvasható bővebb információ.