h i r d e t é s


Hatmillióan tesznek Orbánra

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Hatmillióan tesznek Orbánra

2017. december 13. - 14:59

 

A Fidesz az elmúlt három évben tökélyre fejlesztette a menekültek elleni gyűlöletkampányt. A nemzeti konzultációknak álcázott, nem is burkolt uszítás több milliárd  forintunkba került, ennyit  vertek el, teljesen feleslegesen. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnaracs.hu

A Orbán konzultálgat, több százezer gyerek éhezik

A konzultációk kérdéseire akár előre is megírhatták volna a választ, hisz’ nem volt kétséges az uszítás célpontjai a hívők, akik talán még a kútba is beugranának, ha a kedves vezető kéri, Orbánnak tetszően nyilvánítanak véleményt.

A már majdnem keményvalutának tekinthető forintoknak sok ezer jobb helye lett volna az országban. Csak egyet említek. A Fidesz által eltapsolt hatalmas összegből meg lehetett volna szüntetni a gyermekéhezést az országban, a hét minden napján ételhez juthattak volna a gyermekek, akik szülei számára gondot jelent hétvégéken családjuk ellátásáról gondoskodni.

Persze számos olyan kérdés van, amelyről érdemes lenne tudni, hogyan is gondolkodnak a magyar emberek. A teljesség igénye nélkül csak két egyszerű kérdés:

  • Egyetért-e azzal, hogy a Fidesz fejezze be a stadionok építését, az erre tervezett közpénzt teljes egészében az egészségügyre fordítsa a kormány?
  • Támogatja-e, hogy a köztisztséget betöltők és hozzátartozóik állami közbeszerzéseken ne indulhassanak, állami tulajdonú cégekben vezető tisztséget ne tölthessenek be? 

A sort még hosszasan folytathatnám. Orbán nemzeti konzultációi kizárólag a saját hatalmi bázisának egyben tartását szolgálják, nem a nemzet sorskérdéseivel foglalkoznak.

Levélhullás és számháború

Az elmúlt hetekben röpködtek a számok, most már minden idők legsikeresebb konzultációjáról harsog  az uszítás kapcsán a Fidesz lakájmédiája. Ha elfogadjuk a kormányzati számokat, akkor is legkevesebb, mint hat millió magyar választó nem nyilvánított véleményt. Többségük azzal szavazott, hogy a kukába dobta a „nemzet” miniszterelnökének a levelét.

Érthetetlen, hogy a Fidesz egy ilyen konzultáció után, milyen alapon beszél itthon és Brüsszelben a magyar emberek nevében. Mi, nagyjából hat millióan –a választásra jogosultak közel háromnegyede–azzal nyilvánítottunk véleményt, hogy a megfelelő helyére juttattuk az uszítás  kérdőívet: a szemétbe. Nem hatalmaztuk fel sem Orbán Viktort, sem  a hűbéreseit arra, hogy a nevünkben beszéljenek.

Orbán Viktor számára bukta volt a legutóbbi népszavazás, és minden törekvése ellenére Orbán nem azonos a magyar nemzettel. Ha tetszik, ha nem, egy az általunk fizetett közszolgák közül, akit bármikor visszahívhatunk, ha nem képviseli az érdekeinket. Egy klasszikust idézve: 

Egy népnek joga van elkergetni a kormányt egy demokráciában is, ha az a nép akarata ellenére kormányoz, ha az emberek létérdekét veszélyezteti.

Magyarország Orbánnál jobbat érdemel.

gepnarancs.hu


 

h i r d e t é s

betöltés..