h i r d e t é s

Havi átlag 100 titkos megfigyelést engedélyeztek idén az országban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Havi átlag 100 titkos megfigyelést engedélyeztek idén az országban

2018. december 21. - 09:38

Attól, hogy valaki paranoiás, még követhetik tartja a régi mondás. 

Zoom.hu közérdekű adatigénylésére adott választ az Igazságügyi Minisztérium, amely szerint ebben az évben decemberrel bezárólag havi átlag száz nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre adott engedélyt Trócsányi László igazságügyi miniszter.

Magyarországon a polgári, katonai titkosszolgálatok, valamint a Terrorelhárítási Központ (TEK) jogosult ilyen megfigyelést kérni. 

"December 4-ig összesen 1182, vagyis naponta több mint három titkosszolgálati eszközökkel végrehajtott lehallgatást, adatgyűjtést engedélyezett idén eddig az igazságügyi miniszter nemzetbiztonsági célból. Ez azt jelenti, hogy ha ez a trend az év utolsó hónapjában is folytatódik, akkor az év végére a kormányzatilag jóváhagyott titkos adatgyűjtések száma megközelítheti az 1300-at, ami ötéves rekord lenne" – írja a Zoom.hu.

A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a szám csak a nemzetbiztonsági célú megfigyelésekre vonatkozik (a növekedést szerintük a terrorfenyegetettség növekedése okozhatja), ezen kívül ugyanis va még a bűnüldözési célú titkos megfigyelés is. Ez utóbbiakat bírói jóváhagyásra rendelik el, nem kell hozzá az igazságügyi miniszter.

A kettő közti különbségeket ebben a táblázatban foglalta össze a Zoom.hu:

Idén nyáron a titkos megfigyelésre vonatkozó szabályok egy részét módosította a kormány, és létrejött az "előzetes felderítés" intézménye is, amitől a szakma és a jogvédők egy része is fázott: ez ugyanis bizonyos kiemelt súlyú bűncselekmények gyanúja esetén is engedi az előzetes és titkos információszerzést gyakorlatilag bárkiről. 

"Nem véletlenül merült fel korábban, hogy a gumiszabály alapján akár közéleti aktivisták, civil szervezetek ellen is titkos eszközökkel léphetne fel a hatalom. Előfordult például, hogy Németh Szilárd Fidesz-alelnök „nemzetbiztonsági fenyegetésként” azonosított embereket, sőt ugyanő azzal is fenyegetőzött már, hogy a titkosszolgálatokkal megfigyelteti az általa a „Soros-hálózat” tagjaiként azonosított civil szervezeteket" – olvasható a Zoom.hu cikkében. (propeller.hu)