Kofé vagy csáj, vagyis kávé- vagy teapénznek hívták a megvesztegetést. Aki nem fizetett, azt órákig váratták.

Annyi pénzt szedhettek össze havonta a határon átkelőktől a záhonyi határőrök és vámosok, hogy a lebukás nyilvánvaló kockázata ellenére is folytatták üzelmeiket, írja a Népszabadságban Fekete Gy. Attila, aki a záhonyi határátkelőt megfigyelő Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival beszélgetett. Pedig tudták, hogy figyelik őket, ha másból nem, hát abból, hogy tavaly négy nagy akcióban előbb a vámosokat, aztán a határrendészeket vitte el a rendőrség, gyakorlatilag lecserélve a határátkelő teljes személyi állományát.

Mégis, egy-egy nagy akció után csak pár napig volt csend, aztán minden folyt tovább.

"Kofé" és "csáj", vagyis kávé és tea voltak a kulcsszavak. Ezt mondták a határon várakozó autósoknak, akiktől néha egy-két euróval is megelégedtek. Aki nem fizetett, azt félreállították tüzetes ellenőrzésre. Ami lényegében csak várakoztatás volt, a kocsikat ilyenkor se vizsgálták át, csak várták, hogy a sofőr elunja a várakozást.

A vámosok letartóztatása után a határrendészek tudták, hogy ők következnek. Lehallgatott beszélgetéseikben beszéltek is erről, de azt hitték, hogy ha ügyesek, kijátszhatják a megfigyelést. Azt nem sejthették, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat gyakorlatilag az egész határállomást bemikrofonozta, -kamerázta.

A megfigyelők szerint a jellemző az aprópénzes lefizetés volt. Személyautóval érkezőktől egy-két eurót, a nagybuszok sofőrjeitől utasonként öt, a kisbuszokétől utasonként tíz eurót szedtek be. De egy védelmi szolgálatos arról is beszélt, hogy 

400 euró ellenében gyorsan kiderült egy hamis útlevélről is, hogy tulajdonképpen minden rendben volt vele.

444.hu