Hernádi Zsolt Mol-vezér is dúskált az uniós szálláshely-támogatásban
Miután az Index nemrég beszámolt róla, hogy több fideszes és független polgármester, volt államtitkár, miniszteri rokon és elítélt bűnöző is részesült a falusi szálláshely építésére osztogatott európai uniós milliárdokból, a 24.hu megtudta, hogy Mol-vezér cége is brüsszeli pénzből építhet szálláshelyet. - írja a 168ora.hu.
Igaz, Hernádi Zsolt érdekeltsége egy korábbi brüsszeli tenderen nyert pénzt, összesen 40 millió forintot.
A kormányzati pályázati portál adatai szerint az agrártevékenységgel foglalkozó Gete Völgye Zrt. pályázatáról március végén döntöttek. A pénzből a kormányközeli üzletember vállalkozása
egyéb szálláshelyet alakíthat ki a Nagy-Gete hegy lábánál.
A projekt összköltsége meghaladja a 80 millió forintot, aminek a felét az Európai Unió állja.
A Mol elnök-vezérigazgató vállalkozásának egyébként jutott pénz bőven az Európai Unió forrásaiból. Korábban két pályázaton csaknem 190 millió forintot nyert el a társaság az unió vidékfejlesztési programjából. Vagyis a cég által elnyert összegek megközelítik a negyedmilliárd forintot.
A Komárom-Esztergom megyei Dágra bejegyezett Gete Völgye Zrt.-t 2013-ban alapították, ám a cégadatok alapján csak 2015-ben kezdett működni. Ráadásul a 2015-ös és 2016-os beszámolók szerint szerény, mindössze körülbelül egymillió forintos nyereséget tudott elérni. Tavaly viszont már 18 millió forintos profitra tett szert több mint 130 millió forintos bevétel mellett.
Hernádi Zsolt Mol-vezér távollétében zajlik az a büntetőper Horvátországban, aminek Hernádi is vádlottja. A magyar üzletembert azzal vádolja a horvát ügyészség, hogy több millió euró kenőpénz kifizetéséről gondoskodott Ivo Sanader volt horvát kormányfő részére 2009-ben, hogy a magyar olajipari társaság kisebbségi tulajdonosként megszerezhesse az irányítói jogokat az INA horvát olajipari cég felett – a veszteséges gázüzletág kivételével.
A Mol Nyrt. és Hernádi az elmúlt években következetesen visszautasította a horvát hatóságok által megfogalmazott vádakat.
Csakhogy a horvátok által Hernádi ellen kiadott európai elfogatóparancs ügyében az Európai Unió bírósága döntést hozott, amelyben a horvát félnek adott igazat. Éppen ezért a horvátok nemrég Hernádi kiadatására szólították fel az Orbán-kormányt.