fbpx Hét év nyomozás után vádat emeltek az Öveges-program ügyében | CIVILHETES

h i r d e t é s

Hét év nyomozás után vádat emeltek az Öveges-program ügyében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Hét év nyomozás után vádat emeltek az Öveges-program ügyében

2021. október 25. - 08:42

 

Hadházy Ákos függelten parlamenti képviselő szerint viszont csak kishalak kerültek a vádlottak padjára.

A kép illusztráció! - Forrás: Hadházy Ákos Facebook oldala

Hét évnyi nyomozás után vádat emeltek az Öveges-program ügyében – közölte Facebook-oldalán Hadházy Ákos függelten parlamenti képviselő.

Örömre semmi ok, az történt, amire a legelejétől fogva számítani lehetett: Néhány szerencsétlen kishalat kitesznek a vádlottak padjára, a 13 milliárdos csalás kitervelői, elkövetői pedig röhögve békemenetelnek. Egyikőjük közben református püspök is lett

– írta a politikus, aki szerint csupán mellékszereplőket kaptak el.

Hadházy úgy foglalta össze az ügy lényegét:

  • Összesen 43 városban gimnáziumonként 300 millióból újítottak fel egy-egy fizika/kémia tantermet.
  • Városonként több száz milliót loptak el úgy, hogy minden városban megíratták ugyanazokat a tankönyveket (sokszor szó szerint),
  • mindegyiknél kifizettek 25 milliót a tankönyvek szövegszerkesztésére
  • és mindenhol vettek 25 millióért „tanterem foglaltságot ellenőrző szoftvert”.

Mint írta, a közbeszerzéseket kimutathatóan manipulált módon egy jól körülhatárolható cégcsoport nyerte és ez szerinte csak úgy volt lehetséges, hogy az érintett városok polgármestereit valaki utasította erre.

A vádlottakról szólva a képviselő azt írta:

Most még sincs a vádlottak között Balog Zoltán vagy az akkor nyilván ezért az államtitkári posztról menesztett Köpeczi-Bócz Tamás, vagy a képtelen szerződéseket aláíró 43 polgármester. A vádlottak padjára csak névtelen kishalak kerültek, például a több tucat résztvevő cég egyikének vezetője, aki nagy valószínűséggel szó szerint ugyanazt a tankönyvet adta el Kiskunfélegyházán, mint más városban. Legalábbis erre utal, hogy az egyik vádlott neve egy tankönyvírásról szóló 25 milliós szerződésen szerepel.

24.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s