h i r d e t é s

Hét hónapja ül előzetesben, mert ellopott egy kakaós csigát

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Hét hónapja ül előzetesben, mert ellopott egy kakaós csigát

2016. május 21. - 16:06
0 komment

A 18 éves fiú 130 forint miatt ül börtönben már több mint fél éve - írja a 444.hu.

A kép illusztráció!

Tavaly októberben Béla ellopott egy 130 forintos kakaós csigát és ellenszegült a boltosnak, aki meg akarta állítani. A fiút, aki decemberben lett nagykorú, már másnap elkapták, és mivel priusza is volt (16 éves korában ellopott egy memóriakártyát), azóta előzetes letartóztatásban ül.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség három hete jelentette be, hogy vádat emelnek Béla ellen. Az ügyet múlt héten tárgyalták a kecskeméti bíróságon, ahol Béla elismerte a tettét, de mivel a sértett nem jött el, a tárgyalást elnapolták. Három hét múlva tartják meg újra, ítéletet is akkor mondanak majd.

A 18 éves fiú családja szétesőben van, kétségbeesett édesanyja nem tudja, mihez kezdjen.

„Húsz kilót fogyott a kisfiam, mióta bent van. [...] Ezt már nem bírom ki, a kislányom meghalt decemberben, az élettársam elkezdett inni"

- mondta a Magyar Narancsnak.