h i r d e t é s

Heti abszurd: Az ő bűnbakjai

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Heti abszurd: Az ő bűnbakjai

2021. április 11. - 08:54

 

Az oltást nem lehet mifelénk úgy ukmukfukk kötelezővé tenni, hiszen nem egy diktatúra lennénk, mondta bele a nyilvánosságba Orbán Viktor. Talán kicsit göcögött is – persze csak úgy befelé – a miniszterelnök, hogy egy vérbeli demokratikus panel mögül nézi hülyének az országot. 

Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Szükségtelen túlgondolni a kormányzati iróniát, a mondat azt jelenti, amit: a kabinet nem vállalja fel annak ódiumát, hogy megóvja több millió ember egészségét, állását, életszínvonalát. A gyávaság oka valószínűleg egy határhaszon-számítás: épp a Fidesz hívei azok, akik leginkább ódzkodnak a „vakcina felvételétől”.

És szociológiai kútfúrás sem szükséges ennek megértéséhez – a kormánypárt táborában túlreprezentált a kevéssé jó körülmények között, jellemzően vidéken élő, mérsékelten iskolázott, idősebb szavazó. Akiket a kormány sikerrel szorított be saját valóságbúrája alá, így lényegében a fő igazodási pont Orbán Viktor szava.

Ami most mézesmázos, a járvány tombolása közepén immár másodszor próbálja azt sugallni, hogy az emberek urai a sorsuknak, de legalábbis a formálásában részt vehetnek. Emlékeztetőül: mikor startolt a kormányzat vakcinaregisztrációs oldala, a képernyő egyik felén oltásért lehetett jelentkezni, a másik oldalán a nyitásról lehetett konzultálni. Most pedig a járvány tetőpontján a kormányfő nyitást hirdet, mert így akarja az ő népe. Fura paradoxon ez: azért csinál bűnbakot (részben) a saját támogatóiból, hogy újraválasszák – hisz amennyiben megint elszabadul a vírus, a felelősség nem az övé, a butuska polgárok akarták így, de majd ő helyrehozza.

Nem csoda, hogy a kabinet a felelőtlenek hideg nyugalmával ugrik a semmibe, amikor arra hivatkozva, hogy 2,5 millió embert beoltottak, máris lazít. Az, hogy ennek a sokaságnak mintegy a harmada mondhatja el magáról, hogy a védettsége kialakult, nem mérlegelési szempont. (Ráadásul a védett 800-900 ezer ember zöme idős, akinek nagy eséllyel amúgy is kevesebb a kontaktja, mint egy aktív dolgozóé.)

Ha valaki azt gondolná, csak a csillagok szerencsétlen állása (értsd: a véletlen, a szimpla hozzá nem értés stb.) a kabinet járványmutatványának az oka, az emlékezzen vissza, hogy a hatalom nem volt mindig ilyen szemérmes, ha kvázi diktatórikus intézkedést kellett foganatosítani. Egyetlen példa: a kormány unalmas békeidőben több százezer rokkant és fogyatékkal élő nyugdíját minősítette át (ez szerzett jog elvétele, amire egy demokráciában csak egy durván rendkívüli helyzetben – többek között háborúban – van példa), illetve százezreket küldött „munkaképességi felülvizsgálatra”.

Az eredmény a kabinet ki nem mondott elvárásaihoz igazodott: tömegekről derült ki, hogy fél kézzel vagy lábbal, esetleg szellemi fogyatékossággal bármikor képesek lennének a piacon elhelyezkedni, ha nem akarnának az államon élősködni. De legalábbis kevésbé súlyos az ő bajuk, mint mondják, így állami járandóságuk csonkolható. Indultak a perek, és a strasbourgi bíróság után a honi Alkotmánybíróság is a megalázott, kisemmizett „felülvizsgáltaknak” adott igazat. A kormányt nem izgatták az ítéletek, míg a választás belátható közelségbe nem ért: most azt ajánlja egy – húsvét előtt, az éjszaka közepén benyújtott – törvényjavaslatban, hogy aki úgy érzi (persze peres úton), miszerint vele kibabráltak, kap 500 ezer forintot és coki. Akinek ez a summa nem elég, az újabb – majd egy később meghatározandó szabályrendszer szerint elvégzendő – felülvizsgálaton vehet részt. (Mondjuk, a voksolás után.)

De amikor az egész jogfosztó procedúra megindult, Orbán Viktor nem találta meg a mikrofont, hogy bemondja: aki nem akar, annak nem kell felülvizsgálatra jelentkezni, mert hát mi nem lennénk diktatúra. Persze a miniszterelnök kegyelmi helyzetben van, ebben az országban nincs kontrapontja (vagy ha mégis, jobban rejtőzik, mint egy profi kaméleon).

Bezzeg a kormányleckét a Magyar Nemzetben felmondó Petry Zsolt, a Hertha Berlin focicsapat kapusedzője most fájdalmasan kényszerül szembesülni azzal, hogy mi is az a kontrapont. Petry erősen bírálta a szivárványcsaládokért kiálló Gulácsi Pétert, szerinte a magyar válogatott és az RB Leipzig kapusa szembe megy a magyar társadalom többségének véleményével. Illetve volt még szó a morálisan mélyre süllyedt Európai Unióról is (minek rákfenéje a migrációs politika, a menekültek befogadása). A Hertha Berlin úgy találta, hogy a kapusedző mondandójában nem köszönnek vissza a klub számára fontos értékek, és elbúcsúzott a szakembertől.

A magyar miniszterelnök által vallott értékeket azonban idehaza senki nem kéri számon, nem korrigálja – változnak is tempósan. Most, ahogy arról szó volt, a legfőbb érték az újraválasztás, úgyhogy nem böködjük a tábor egy jó részét. Arra a kérdésre azonban nincs válasz, hogy mi lesz április végén, amikor a miniszterelnök számításai szerint (a képlet valóságát most engedjük el) mindenkit beoltottak, aki regisztrált. Persze politikai érdekek alapján a válasz nem olyan bonyolult: lényegében karanténban kell tartani az oltatlanokat (egy combos válság esetén úgyse lesz pénz mulatásra, netán munka sem lesz), egyedül a választás napján rajzhatnak ki, hogy behúzzák a vírusikszet a Fidesz neve mellé. (nepszava.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s