h i r d e t é s

Hétvégén jubileumi faosztás Kecskeméten

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Hétvégén jubileumi faosztás Kecskeméten

2018. november 09. - 08:06

 

2018. november 10-én szombaton 8 és 17 óra között kerülnek kiosztásra a Nagytemplom mögötti Szent István szobornál azok a facsemeték, melyeket szeptember 10-28. között lehetett igényelni  a Kecskeméti Városszépítő Egyesület és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata közös szervezésében meghirdetett Kecskemét 650 Közterületi Faültetési Program keretében.

A regisztrációs ponton szükséges bemutatni és leadni az Önkormányzat által kiküldött visszaigazoló levelet. Az igénylők ezután kapják meg a facsemetéket, a fák kitámasztásához szükséges karót, valamint egy kis üvegben elhelyezett emléklapot, melyet időkapszulaként használva, azt a fák gyökereinél, személyes emlékekkel kiegészítve elhelyezhetnek ültetéskor.

A faosztást segítik a Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai, akik ültetési tanácsokkal, illetve korlátozott számban a fák ültetésében tudnak majd segíteni az arra rászorulóknak. Köszönjük a program megvalósításában a KEFAG Zrt. és a Hírös Faiskola közreműködését is.


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..