h i r d e t é s

Hiába a gyed extra, csapdahelyzetbe kerültek a kismamák

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hiába a gyed extra, csapdahelyzetbe kerültek a kismamák

2017. január 23. - 11:34

A gyed extra bevezetése óta egyes településeken vagy kerületekben komplett várólisták alakultak ki a bölcsődénél – mondta el a Magyar Nemzetnek Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demoratikus Szakszervezetének elnöke.

Forrás: online-kalkulator.hu

A lap emlékeztet: a gyed extra lényege az, hogy az édesanya akkor is megkapja a támogatást, ha a gyermek hároméves kora előtt visszamegy dolgozni. Arra azonban nem gondolt a kormányzat, hogy a bölcsődehálózatot ehhez mérten időben és hatékonyan bővítse. Így sok kismama hiába térne vissza a munkába, sok ezer gyerek csak a bölcsődék várólistájára fér fel.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint már a nagy gyed-hullám előtt, 2015 végén 1795 gyereket utasítottak elférőhelyhiány miatt, de még többen lehettek, akik inkább  nem is jelentkeztek. Szűcs Viktória emlékeztetett: óriási a lemaradás a bölcsődei férfőhelyek számában. Évente 90-92 ezer gyerek születik, így mintegy 250 ezer kisgyermek érintett – azonban csak 40 ezer bölcsődei férőhely áll rendelkezésre.

Magyarország 2002-ben fogadta el az úgynevezett barcelonai célkitűzéseket: vállalásunk szerint 2010-ig lehetővé kellett volna tenni a 3 év alatti gyermekek harmadának bölcsődei elhelyezését, ennek azonban a fele sem teljesült. Ráadásul a bölcsődék eloszlása is egyenetlen: a fővárosban van a bölcsődék harmada , míg egyes régiókban semmilyen ellátás sincsen. (24.hu)