h i r d e t é s

Hibrid mozdonyt mutattak be

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hibrid mozdonyt mutattak be

2021. május 23. - 07:32

Jelentősen csökkenti a károsanyag-kibocsátás mértékét a legújabb elektromos meghajtású hibrid mozdony

Forrás: GoErie.com

A Wabtec nevű vasúti technológiával foglalkozó cég egy olyan mozdonyt mutatott be, amellyel minimalizálni lehet a hagyományos vonatok révén visszamaradt ökológiai lábnyom mértékét.

Az FLXdrive névre hallgató szerkezet a világ első 100 százalékban elektromos technológiával működő mozdonya, amelyet összesen 18 ezer darab lítiumion-akkumulátor mozgat.

A 2,4 megawattóra leadására képes rendszer pontosan úgy működik, mint az elektromos autókban alkalmazott eljárások, sőt még a fékezéskor felszabaduló energiát is hasznosítani tudja. Összehasonlításképp a Tesla Model 3 esetében 75 kilowattóra teljesítmény érhető el – ennek több mint 32-szeresét tudja az FLXdrive.

A mozdony előzetes tesztelései során a hibrid rendszert három hónapon keresztül vizsgálták a kaliforniai San Joaquin Valley-ben, ahol közel 21,4 ezer kilométert tettek meg vele dombos területeken.


Forrás: Railway Age

Wabtec hivatalos eredményei alapján nagyjából 11 százalékkal tudták csökkenteni az átlagos üzemanyag-fogyasztást, ezáltal 6,2 ezer gallon gázolajat spóroltak meg, ami 69 tonna széndioxid-kibocsátásáért felelős.

A vállalat jövőbeni tervei között szerepel, hogy 6 megawattórára bővítsék az összkapacitást, ezáltal mintegy 30 százalékkal redukálhatnák az egyébként is ígéretes széndioxid-emisszió arányát.

Az FLXdrive mozdony következő generációs iterációját minden bizonnyal az elkövetkező egy-két évben fejleszthetik ki, addig pedig az sem elképzelhetetlen, hogy a jelenlegi verziót széles körben használhatják majd. (liner.hu)