h i r d e t é s

Hidat neveznének el Angliában a magyar hajléktalanról

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Hidat neveznének el Angliában a magyar hajléktalanról

2018. november 08. - 10:40

 

A helyi Szent Mátyás-templom ingyen vállalta a férfi temetését.

Kakas István a mentéskor használt seprűvel © Big Issue / Blikk.hu

Zarándokhellyé vált az angliai Bath egyik hídja, a Halfpenny Bridge egy magyar hajléktalan, Kakas Istvánemléke miatt, írja a Bors. A férfi nemrég leukémiában halt meg, azonban a kilencezer fős város szinte minden tagja ismerte és hősként tisztelte.

A férfi 2014-ben megmentette egy család életét, amikor egy kislány biciklizés közben átesett a híd korlátján, és bár az apja azonnal utánaugrott, nem tudta kihúzni a vízből gyermekét, sőt, ő is fuldokolni kezdett. Kakas István ezek után a folyóba gázolt és egy seprűnyéllel mindkettőjüket kihúzta a vízből. A férfi tettéért kitüntetést kapott, halála óta pedig a hidat mécsesek és virágok borítják.

A helyi Szent Mátyás-templom ingyen vállalta a férfi temetését, a hídra emléktáblát készítenek, a városvezetéstől pedig azt kérik, nevezzék el a hidat a magyar férfiről. A halotti torra pedig a helyiek gyűjtést szerveznek. (24.hu)


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..