Hihetetlen: A TEK ismét lezárta Orbán utcáját

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hihetetlen: A TEK ismét lezárta Orbán utcáját

2015. július 02. - 11:35
0 komment

A terrorelhárítás három hónappal ismét meghosszabbította Orbán Viktor otthonának védelmét. 

A TEK korábban az Együtt korrupcióellenes tüntetése kapcsán tiltotta meg a demonstrációkat a kormányfő Cinege utcai háza előtt, mint később kiderült, alaptörvénybe ütközően.

A terrorelhárítás már több mint fél éve ellenőrzi folyamatosan a Cinege utcát, Hajdú János, a TEK főigazgatója (ő döntött az utca biztosításáról tavaly októberben) szerint azért, mert a területen továbbra is védett személyek laknak, így az intézkedés indokolt.

A TEK rendelete szerint a rendőrség a szükséges mértékig és ideig lezárhatja az érintett útvonalat, ha kell, azt is megakadályozva, hogy a Cinege utcába bárki belépjen, vagy onnan távozzon.


Forrás: Juhász Péter/Facebook

Korábban írtuk: lakóövezet mivoltára hivatkozva a rendőrság áprilisban betiltotta az Orbán háza előtti tüntetést. Ezt Juhász Péter közölte Facebook-oldalán, aki emiatt lemondta a következő demonstrációt a Cinege utcában. Ehelyett - tesztelve a betiltás indoklását - demonstrációt jelentett be a saját háza elé, szó szerint azzal a szöveggel, ahogy Orbán háza elé. Facebook-oldalán így fogalmazott a politikus: "Kíváncsian várom, hogy ez csak Orbán szomszédainak és családjának védelmében releváns, vagy más állampolgárok esetében is ilyen körültekintően járnak el? Ahol én lakom, lényegesen nagyobb a népsűrűség, a családi házas környezet helyett én 6-7 emeletes házakkal vagyok körülvéve, tehát többen érintettek." - írta.


Forrás: Juhász Péter/Facebook

Később kiderült, hogy a tüntetés betiltása alaptörvénybe ütközött, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az ügyben Juhász Péternek adott igazat, a rendőrséget pedig az eljárási költségek kifizetésére kötelezte.

 

nepszava.hu (Címlap: Fotó: Vajda József/Népszava)

 

 

Posted by SEJT on 2015. július 2.