h i r d e t é s

Hillary Clinton történelmet ír

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hillary Clinton történelmet ír

2016. június 08. - 09:23
0 komment

Az amerikai történelem során első ízben női elnökjelölt indul az államfői posztért az idei választásokon - írja az inforadio.hu.

unothegateway.com

Hillary Clintonnak már a fontosnak tartott kaliforniai előválasztás előtt sikerült annyi pártdelegátus támogatását megnyernie, hogy ő lehessen pártja jelöltje.

Hillary Clinton átlépte a bűvös 2383-as határt. Ennyi demokrata küldött voksát kell megszereznie egy-egy aspiránsnak ahhoz, hogy a nagy nyári jelöltállító konvención őt kiáltsák ki a demokrata párt hivatalos elnökjelöltjének.

Hillary, aki így esetleg férje, Bill nyomdokaiba lépve elnök lehet ezt úgy érte el, hogy még a mai, sok delegátusi voksot hozó, kaliforniai előválasztás előtt lezárta pártján belül a versenyt.

A volt külügyminiszter a hétvégén nagyot tarolt Puerto Ricóban. A parányi terület azért volt fontos, mert néhány ott élő „szuperküldött” voksát is megszerezte. A szuperküldöttek szabadon dönthetik el, hogy pártjuk melyik, elnökségre pályázó politikusát támogatják, míg a többieknek a választói akaratot kell megtestesíteniük.

Az összesítés szerint Hillary 1812 rá szavazó „normál” és 571 szuperküldött támogatását bírja.

Bernie Sanders szenátor, Clinton asszony pártbeli ellenfele korábban azt mondta, hogy a szuperdelegátusokat a saját oldalára állítva próbálja majd kompenzálni a közelmúltbeli előválasztásokon kialakult hátrányát.

A demokraták hivatalosan a júliusi, philadelphiai konvención nevezik meg elnökjelöltjüket, de Clintonnak most sikerült lezárni a versengést, ami azt jelenti, hogy kampánygépezetét immár a republikánus oldalon az előválasztásokat megnyerő Donald Trump ellen fordíthatja.

Clinton Sandersnek a hétvégén javasolta, hogy „segítsen egyesíteni a Demokrata pártot” – akkor ez még finom felszólításnak tűnt, hogy Sanders adja fel a versenyt. Mostanra világossá vált, hogy a cél az, hogy a demokraták ne saját belharcaikra, hanem a rivális republikánus jelöltre figyelhessenek.

Közben Barack Obama elnök – aki hónapokon át távoltartotta magát a kampánytól, amely után majd átveszik tőle a Fehér Ház vezetését – alig várja, hogy agresszív kampánnyal támogathassa meg Hillaryt.

Fehér házi illetékesek már megbeszéléseket kezdtek a Clinton-stábbal arról, hogy hol tudná hasznát venni az elnök fellépéseinek.

Obamának – politikai öröksége miatt - nagyon fontos, hogy egy demokrata kövesse őt Washingtonban – jegyzi meg a New York Times.

Az elnök stáb szerint Obama Clintonnak nyújtott támogatása különösen a független szavazók voksait szerezheti meg a volt külügyminiszternek.

A két politikus 2008-ban személyeskedő előválasztási kampánycsatát vívott és sok államban a fekete lakosok nem szívesen voksolnának Clinton asszonyra. Obama elnök azonban meggyőzheti őket erről.

inforadio.hu