Nyílt titok, hogy az állami gondozott fiúk és lányok kifejezett célpontjai az emberkereskedőknek, mégis úgy teszünk, mintha Magyarországon nem is létezne gyermekprostitúció - írja a velvet.hu.
A kormánypárt erkölcsi érzéke most hágott a csúcsára. Ugyanis a szegedi Fidesz vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Botka László polgármester ellen, mert Botka 2015-ös vagyonnyilatkozatában szerepel két budapesti ingatlan, egy 48 négyzetméteres és egy 95 négyzetméteres társasházi lakás fél tulajdonrésze.
Vasárnap is nyitva tart március hatodikától a Központi Vásárcsarnokban található ALDI bevásárló központ - tette közzé a hírt az üzletlánc, amely a piacok kiskapuját használta ki a vásárlók nagy örömére.
Az egyik legnagyobb állami kitüntetést, a Magyar Érdemrend csillagos középkeresztjét ítélte oda az azerbajdzsáni first ladynek, Mehriban Aliyevának Áder János (56) köztársasági elnök Orbán Viktor (52) miniszterelnök előterjesztésére.
„Túl korán élesedett a honlapon.” - Ókovács bocsánatot kért.
Üzeni Orbán Azerbajdzsánból.
Mindenki másképp értelmezi egy kanadai egyetem kutatóinak munkáját.
Sztrájkba kezdett a tanárnő. Az érettséginél gondok lehetnek - írja a VS.hu.
A Fővárosi Önkormányzat nem adott támogatást erre az évre a Budapesti Fesztiválzenekarnak.
...ott van mindenhol és mindenben. Ahol nem kellene, vagy nem lenne szabad, ott is.