Ismét rasszista botrányba keveredett a Jobbik. Az egyik Hajdú-Bihar megyei önkormányzati képviselőjük ugyanis cigányellenes kijelentést tett a csütörtöki közgyűlésen – derült ki az RTL Klub híradójából.
megtekintés
Hétfőn többfelé szeles, de kora nyáriasan meleg időre van kilátás.
megtekintés
Májustól a világörökségi területeken is be kell majd zárniuk vasárnaponként a 200 négyzetméter alapterületnél nagyobb kiskereskedelmi üzleteknek.
megtekintés
A devizahtelesek legfontosabb teendője, hogy ellenőrizzék az elszámolás adatait.
megtekintés
Taxiból taxiba, onnan taxiba, majd taxiba. Mint egy kémfilmben.
megtekintés
Életének 81. évében vasárnap hajnalban elhunyt Kóti Árpád, a nemzet színésze, Kossuth-és Jászai Mari-díjas, érdemes művész – közölte az MTI-vel a debreceni Csokonai Nemzeti Színház vasárnap.
megtekintés
Csaknem 15 millió dollárnyi kárt okozó nemzetközi hitelkártyahamisító banda több feltételezett tagját fogták el Romániában - közölte vasárnap a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
megtekintés
Azoknak a károknak a következményeit, amelyeket Orbán Viktor kormányzása 2010 óta a közoktatásban okozott, évtizedeken át érezni fogjuk, mert rámehet egy generáció.
megtekintés
Csizmadia László egy személyben tökéletesen megtestesíti mindazt, amit a Fidesz gondol a civil szervezetekről.
megtekintés
A toronymagasan listavezető Juventus 2-1-re kikapott a Torino vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában.
megtekintés
Tovább erősíti jelenlétét a magyar médiában a Central Médiacsoport Zrt.
megtekintés
Felforgatja Európa tejtermékpiacát a tejkvóták eltörlése, egyes országok termelői jól járhatnak a döntéssel míg mások nem, ám mindegyiküknek fel kell készülni az árak hullámzására.
megtekintés
A Diana nevet választanák a legszívesebben a britek Vilmos herceg és hitvese, Katalin hercegnő másodszülött gyermekének, ha a hercegi utód leány lesz.
megtekintés
Magabiztosan, tízezer néző előtt 3-0-ra nyert a Ferencváros a Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának szombati első mérkőzésén.
megtekintés
Az év elején összefoglaltuk, miért érdekesek a rövidvideók, és milyen főbb fajtáik léteznek.
megtekintés
Jött némi új hír a csaló befektetési cégekről, a Quaestor esetében ezeket nagyon meg kell becsülni.
megtekintés
Az American Medical Association folyóiratában, azaz a konzervatív szemlélet fellegvárának orgánumában, 1963. április 6-án, a 84. évfolyam megnyitása alkalmából megjelent egy olyan állásfoglalás, amelyről azt gondolhatnánk, hogy minden színvonalasabb tankönyvben szerepel, azonban furcsamód teljesen a feledés homályába merült.
megtekintés
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait, volt öttalálatos, de ez itt nem jelent milliókat.
megtekintés
Az orosz elnök erről egy róla készített filmben beszélt, amit a Rosszija 1 állami televíziós csatorna sugárzott vasárnap.
megtekintés
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár is Millenniumi Díjat kapott a szellemi tulajdon világnapja alkalmából.
megtekintés
A 2016-ra esedékes Batman vs. Superman filmben nem a Christopher Nolan féle batmobilt láthatjuk majd értelemszerűen, hiszen Zack Snyder és segítő gárdája egy teljesen új koncepciót dolgozott ki, mindössze annyi a hasonlóság, hogy harckocsi-szerű a járgány kialakítása.
megtekintés
Az ukránok ma hazájukért és a Donyec-medencéért küzdenek, 29 évvel ezelőtt a csernobili nukleáris katasztrófa következményeinek elhárítását végzők pedig az egész világot mentették - hangsúlyozta Petro Porosenko ukrán elnök.
megtekintés