Hírszerkesztő

Hírszerkesztő képe

Az Iszlám Állam elleni katonai szerepvállalásról döntenek az Országgyűlésben

Az Országgyűlés az előzetes napirendi javaslat alapján tizenhat előterjesztés elfogadásáról dönt következő kéthetes ülésének első felében.

megtekintés

A jobbikos vezetésű Tapolcán mentek el a legnagyobb arányban szavazni

A fél hatos adatok szerint kevesebb mint 40 százalék ment el szavazni Tapolcán és környékén.

megtekintés

Óriási tömeg vonul az Élet menetén

Ebben az évben is hatalmas, becsülhetően több tízezres tömeg vesz részt a vészkorszak áldozataira emlékező Élet menetén.

megtekintés

Habony Árpád az országház fantomja

Mitikus személy,az észak amerikai erdők titokzatos lakója, a londoni hasfelmetsző, éjszakák jeges leheletű lidérce.

megtekintés

Ezért kell nagyon meggondolnia, hogy a Jobbikra szavaz-e

A tapolcai választás egyik tétje, hogy bekerül-e a Jobbik a Fidesz „hivatalos” kihívójának pozíciójába. Erről most még csak egy választókörzet választói döntenek. 

megtekintés

Magyarország: a testileg-lelkileg megnyomorított emberek országa

Nem lenne baj, ha a kormány kiszolgáltatott emberekkel háborúzna. Ha nem az életükkel játszadozna...

megtekintés

Elszabadultak az indulatok Tapolcán

A Fidesz szerint több alkalommal zaklatták önkénteseiket Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében. 

megtekintés

68 éve kezdődtek a kitelepítések

A kollektív bűnösség doktrínája összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal - hangoztatta az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke vasárnap Budapesten, a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján rendezett megemlékezésen.

megtekintés

20 ezren szavaztak Tapolcán

15 óráig a választásra jogosultak 28,9 százaléka, azaz 20 768 szavazó járult az urnákhoz. A három győzelemre esélyes párt jelöltje már leadta a szavazatát. 

megtekintés

Kormányellenes tüntetéssé fajul a Fradi – Újpest?

Évek óta fejtörést okoz a rendőrségnek, miként is akadályozhatná meg az aktuális Fradi-Újpest, illetve Újpest-Fradi labdarúgó mérkőzések rendbontásait. 

megtekintés

Óriási a támogatottsága a Facebook elleni pernek

Egy fiatal joghallgató az Európai Unió legfelsőbb bírósága elé vitte a Facebook elleni ügyét, mellyel meg akarja akadályozni azt, hogy az amerikai hírszerző ügynökségek hozzáférjenek személyes adataihoz. 

megtekintés

Kezd besülni a Fidesz csodafegyvere

A korábbi szavazásokon inkább a Fideszhez húzó Sümegen átlagosan 25 százalékos a részvétel, Tapolcán közelíti a 30 százalékot, a szocialista Ajkán viszont egyelőre csupán 21-22 százalék a 13 órakor közzétett adatok szerint.

megtekintés

Halálos cápatámadás volt Réunion szigeténél

Egy 13 éves szörföző fiú meghalt, amikor rátámadt egy cápa a Franciaországhoz tartozó Réunion szigeténél, közölte a helyi hatóságokra hivatkozva az MTI.

megtekintés

Tíz fantasztikus hely, amit unokái már nem fognak látni

Szívesen megnézné a Tádzs Mahalt, a Galápagos-szigeteket, vagy éppen gleccsersízne az Alpokban? Siessen, mert lehet, hogy már nem sokáig teheti meg mindezt. 

megtekintés

A titanic utasának fotói a fedélzetről (1912)

Harminc évvel ezelőtt, 1985-ben Edward O'Donnell jezsuita atya az Ír Jezsuita Tartományfőnökség alagsorában keresgélt, amikor egy nagy fekete bőröndre bukkant, amelyben fotónegatív albumok, fényképek nagy gyűjteményét, köztük a Titanic útján készült felvételek albumát találta meg. 

megtekintés

Kultikussá érhet a téeszek lenézett Ikarusa

A hetvenes-nyolcvanas évek Ikarus-tömegtermelésében jelentéktelen tétel volt a midibusz, de azért téeszeknél, nagyvállalatoknál, később pedig maszekoknál sokáig szolgált a 211-es. 

megtekintés

A svájci sajtó is felfigyelt - Sötét ló Orbán svájci bankára

Szinte rejtőzködik Magyarország svájci nagykövete, akit „Orbán bankáraként” emlegetnek. 

megtekintés

Blazovich Tímea: Az Orbán menekülni fog előlem, ezt most mondom!

A cikkben megjelenő vélemény nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. Ilyen pártok is vannak, az olvasók tájékoztatása az első, nem a szerkesztőség véleménye.

megtekintés

Így lehetsz te is "sztárborász" - Egy liter bor 95 forintból?

Huszonegy nap alatt bárki előállíthat otthon huszonegy liter vörösbort – legalábbis ezt ígéri egy lengyel cég bio vörösbornak nevezett készlete, amelyet az agrárszektor.hu szerkesztősége most fedezett fel a Tescóban.

megtekintés

Mit tett KGBéla a magyarokért az Európai Parlamentben?

Fogadjuk el azt, hogy Kovács Béla jobbikos EP-képviselő nem kém. De akkor mit tett ő pontosan a magyar polgárok adóforintjain Brüsszelben, elméletileg őket képviselve? Az EUrologus helyett ezúttal beszéljenek a számok.

megtekintés

100 méteres hatásterület nukleáris létesítményeknél? Hülyék ezek?

A fideszes többségű törvényhozás szerint mindössze 100 (!) azaz EGYSZÁZ méteres távolságon belüli terület az, amit egy nukleáris létesítmény telephelyének vizsgálatára és értékelésére, valamint telepítésére vonatkozó hatósági eljárásban vizsgálni kell: vagyis a környékbeli településeknek köze és beleszólása sem lehet ahhoz, ha valaki a szomszédságukban atomreaktort vagy atomtemetőt akar létesíteni. 

megtekintés

Oldalak