Hírszerkesztő

Hírszerkesztő képe

Hetyke Hende hevülete

Hende Csaba megkopogtatta okos fejét, sóhajtott egy nagyot: ah, ki kell találni valami ütős programot március 15-re a népnek.

megtekintés

Nincs diplomája a főpolgármester-helyettesnek?

A mai napig nem államvizsgázott, tehát nincs diplomája Tarlós István egyik helyettesének, a humán területért felelős Szalay-Bobrovniczky Alexandrának a fővárosi önkormányzat weboldalán közzétett információ szerint.

megtekintés

Mégsem lesz új erőmű Pakson?

Az Energiaklub közgazdász igazgatója szerint Pakson nem épül meg a második atomerőmű.

megtekintés

Szijjártó fogadta a brit külügyminisztert

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön fogadta Philip Hammondot, Nagy-Britannia külügyminiszterét, aki kétnapos látogatáson tartózkodik Budapesten.

megtekintés

A kormány szerint már "roppant trendi" a külföldi média rólunk alkotott képe

Kovács Zoltán kormányszóvivő a Nézőpont Intézet által készített, 13 ország 99 sajtótermékét vizsgáló elemzését ismertetve arra a megállapításra jutott, hogy "fontos változás állt be" hazánk külföldi médiamegjelenésében tavaly, ez pedig nem másból fakad, mint a kormányzat által 2010 óta elvégzett munkából.

megtekintés

Kitiltási ügy?

A színfalak mögött sokkal fontosabb dolog történik

megtekintés

Magát jelenthette fel a Buda-Cash

Két fontos értesülése van a Napi.hu-nak az egyre furább Buda-Cash üggyel kapcsolatban.

megtekintés

Simicskó az Átlátszónak: Nem fog maradni tisztességes ember a politikában, hogyha önök ezt folytatják

Miért kelti azt a látszatot, hogy lopok?

megtekintés

Üzenet az őrzőknek

Ezernégyszázkilencven április hatodikán délután Mátyás király Bécsben még elment az udvari kápolnába imádkozni virágvasárnap alkalmából, délutánra azonban rosszul lett és meghalt.

megtekintés

Wittner Mária Szegeden: a kommunizmus szelleme kísért Ságvárival + FOTÓK

Az elnyomó rendszer történelemhamisítását a mai, fiatal generációnak kell kiigazítani – hangsúlyozta Szegeden a kommunizmus áldozatainak emléknapján Wittner Mária.

megtekintés

Szigorítják a netsemlegességi szabályokat

Ott is volt konzultáció: közmű lesz az amerikai internet.

megtekintés

Oroszország feloszlását jósolják az elemzők

Nem túl sok jót jelez Európa számára a Stratfor.

megtekintés

Már Bencsik Andrásnál is elszakadt a cérna

A Fidesz veszprémi bukását már Bencsik András sem bírta cérnával.

megtekintés

Nagyon szereti Hende Csaba mellkasát Hende Csaba leendő felesége

Mert, igen, kedvenc honvédelmi szakemberünk házasodni fog!

megtekintés

Szentgyörgymezői Olvasókör márciusi programja

Letölthető az Olvasókör 2015. márciusi programfüzete!

megtekintés

Agárdi csecsemőtragédia: Benjámin hónapokig haldokolt

Elkezdődött a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyében a tárgyalás.

megtekintés

Megint lehúzott minket az Európai Bizottság

Nem kapott igazán jó bizonyítvány Magyarország az Európai Bizottságtól a csütörtökön megjelent2015-ös országjelentésében.

megtekintés

Az éjszakából előbukkanó mancstól retteg most az internet

Azt hiszi, hogy már régen kinőtte gyermekkori rémálmait, és ma már semmiképpen sem parázna be semmitől?

megtekintés

MNB-alelnök: a jegybank első adandó alkalommal felszínre hozta a visszaélést

A jegybank volt az a szervezet, amely az első alkalommal felszínre hozta a Buda-Cash-nél történt visszaéléseket - nyilatkozta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti alelnöke az MTI-nek csütörtökön.

megtekintés

Elengedték a drónreptető arab tévéseket

Szabadon engedték csütörtökön Párizsban az al-Dzsazíra arab hírtelevízió három munkatársát, akiket előző nap azért vettek őrizetbe, mert a Bois de Boulogne parkban délután egy drónt reptettek - közölte a francia rendőrség.

megtekintés

Kilenc havi csúcsra erősödött a forint

Idei legerősebb árfolyamát érte el a forint csütörtökön a bankközi devizakereskedelemben, az eurót kilenc hónapja első alkalommal 303 forint alatt jegyezték.

megtekintés

Oldalak