Hiteles újságírás? Mi?
Bukta: manipulálta a 888.hu Molnár Gyula szövegét - írja az ATV.hu.
A G. Fodor Gábor által főszerkesztett 888.hu-nak sikerült úgy megvágnia egy Molnár Gyula videót, hogy a szocialista elnökjelölt szavai éppen az ellenkező értelmet kapták, mint ahogyan az eredetileg elhangzott.
„Elég volt a hamisításból! Az ilyen módszerek miatt kell változtatni az országon, és ennek érdekében kell megújítani az MSZP-t. Szolnokon is elmondtam a meggyőződésemet, miszerint nemcsak lehet győzni 2018-ban, de le is fogjuk győzni a hatalmat. Ez sokakat zavar, azokat, akik nem akarnak változást.” – írta Facebook bejegyzésében Molnár Gyula.
Újbuda korábbi polgármestere a következőket mondta Szolnokon: „Én azt mondom, mindenkivel ellentétben, hogy azok a stratégiák, amelyek azt mondják, hogy ússzuk meg a 2018-at, és majd 2022-ben lesz valami, azok súlyos tévedések”.
A G. Fodor Gábor féle 888.hu ebből a „Kiszivárgott az MSZP 2018-as stratégiája” című hírt kreálta. Az ő videójukban azonban valahogy lemaradt a szöveg eleje és csak annyival szembesül az olvasó, hogy: „Ússzuk meg a 2018-at, és majd 2022-ben lesz valami.”
1 komment
az a párezer user aki