Hogyan védjük meg hatékonyan az autó akkumulátorát?
Az autózók egyik rémálma, hogy nem indul azonnal az autó. Ennek a hibának sok esetben egyszerűen csak annyi lehet az oka, hogy az akkumulátor elöregedett vagy meghibásodott. Sajnos az akkumulátorokat csak nagyon ritka esetekben lehet javítani, ezért bármilyen meghibásodás esetében törekedni kell annak mielőbbi cseréjére.
Abban az esetben, ha az foglalkoztatja, hogyan védheti meg hatékonyan az autó akkumulátorát, vegye figyelembe a következő tényezőket. Ha az autó renyhén indul, akkor érdemes megnézni az akkumulátort. Előfordulhat, hogy az megrepedt vagy elfáradt, de az is lehet, hogy egyszerűen túl alacsony a savszint az eszközben.
A legtöbb esetben nem tudunk javítani az akkummulátor állapotán. A csere az egyetlen megoldás. De hogyan cserélhetjük ki anélkül, hogy kárt tennénk az autóban? A pontos lépések adottak, azonban egy nagyon fontos tényezőt kiemelnénk. Először mindenképpen a mínusz jelzésű akkumulátorsapkát vegyük le, ezzel elkerülhető a zárlat.
Korrózió jeleit látjuk a motorházban
Előfordulhat a régi akkumulátorok esetében, hogy szivárognak, vagy pedig kellemetlen szagú gázokat bocsátanak ki. Ezek nemcsak kellemetlenek, de korrodálhatják is a motorházban rejlő alkatrészeket. Ne engedjük meg, hogy ez bekövetkezzen.
Ezek az eszközök általában 3-5 évig használhatók megfelelő módon. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a három évesnél idősebb modelleknél már érdemes rendszeresen ellenőrizni a töltöttségi szintet. Nézze meg az OlajShop.hu akkumulátorok és akkutöltők kategóriáját, és szerezze be a tökéletes eszközöket.
Hidegben lemerülő akkumulátorok
A közelgő tél és hideg időszak következtében az akkumulátor megduzzadhat. Ugyanez az eredmény figyelhető meg a túlzott savasság esetében is. Sajnos ennek következtében az eszköz teste megrepedhet és szivárogni kezdhet. Ez pedig korrózióhoz vezet a motorház belsejében.
Időről időre nézzünk be a motorháztető alá, és ellenőrizzük a töltöttségi szintet is. Ha sokszor kell bikázni a kocsit, akkor az annak is lehet a jele, hogy az akku már nem tudja tartani a feszültséget. Ha egy ideje nem használtuk az autót, akkor akár álló helyzetben is lemerülhet.
Egy árulkodó jel lehet jóval az akkumulátor teljes halála előtt a pislákoló vagy gyengülő fényszóró. Abban az esetben, ha ezt tapasztalja az autón, akkor mindenképpen biztosítsa az új akkumulátort. Ezzel elkerülheti, hogy egyszercsak az út szélén kelljen órákon át várnia az autómentőre.
A motor indítása és az önindító teljesítménye
Ha lassan indul a motor, és egyre több ideig forog az önindító “üresben”, akkor nézesse meg az akkumulátort. Ha szükséges, akkor vegyen egy újat. Figyelni kell a garanciára, hiszen a házilag beszerelt alkatrészekre nem vonatkozik a jótállás. Inkább bízza szakemberre a szervizelést, mert ő a saját munkájára és az alkatrészekre is garanciát tud vállalni.
Érdemes minőségi eszközöket használni, hiszen ezzel jócskán meghosszabbítható a gépjármű élettartama, beleértve az akkumulátort is.