h i r d e t é s

Holttestre bukkantak tinik a kísértetjárta házban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Holttestre bukkantak tinik a kísértetjárta házban

2021. január 06. - 06:56

Több kamasz bemerészkedett egy kísértetjárta házba, halálra rémültek attól, amit ott találtak

Forrás: WCIV

A fagyasztóból áradó bűz már előre jelezte, hogy mit rejt a magányosan álló, elhagyatott vidéki épület Dél-Karolinában.

Életük legszörnyűbb élményén van túl nyolc kamasz, akik kalandvágyból bemerészkedtek egy erdős területen magányosan álló házba Dél-Karolinában, mert azt hallották, hogy kísértetek járják – jelentette helyi sajtó. A ház hátsó verandáján talált fagyasztóban ugyanis olyasvalamire bukkantak, amit soha életükben nem fognak elfelejteni: egy több hónapja ott rothadó holttestre.

Egyikük a WACH televízió híradójának elmondta: "Rémisztő volt. Alig lehetett megmondani, hogy valaha is ember volt. Szerintem hónapok óta odabent lehetett. Mindenhol férgek voltak."

Többen is elmondták, hogy egészen biztosak benne, hogy soha életükben nem fogják elfelejteni azt a szagot. Elmondásuk szerint a fagyasztó felnyitás után azonnal megérezték az elviselhetetlen bűzt, majd meglátták a kék farmernadrágot, és zoknikat viselő holttestet, ami olyan rossz állapotban volt, hogy elsőre azt sem tudták biztosan megmondani, hogy emberé.

A kamaszok azonnal értesítették a rendőrséget, akik nyomozást indítottak az esettel kapcsolatban, de egyelőre még az áldozatot sem sikerült azonosítani. A halál okáról sem nyilatkoztak a hatóságok, a boncolást a hét második felében fogják csak elvégezni. A helyi tisztségviselők közlése szerint az épület tulajdonosa együttműködik a hatóságokkal – írta a WSOCTV. (24.hu)