h i r d e t é s

Homályos költözés a budai Várba

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Homályos költözés a budai Várba

2016. október 29. - 10:28
0 komment

A Miniszterelnökség hosszú válaszokat ígért, majd két mondatban reagált.

Ami a jövőből már látható - Fotó: Tóth Gergő

Tart az új kormányzati negyed építése a Budai Várban, de sok az eldöntetlen kérdés a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium költözése körül. Még az sem biztos, hogy Orbán be tud költözni új palotájába a 2018-as választások előtt.

A Budai Várban, a Színház utcában, nem messze a Szentháromság tértől ez a felirat olvasható: "a Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges felújítási és építési feladatok a budai várnegyed területén. Karmelita épületegyüttes kivitelezési munkái. A kivitelezés kezdete 2016. 03.16." Az igazán kíváncsiak azonban, akik azt is szeretnék megtudni, hol tart a munka, nem fogják tudni megnézni, mert az egész építési területet körbekerítették. Egész pontosan, falat húztak köré - szép, huszárokkal díszített falat. Olyan igazi, népnemzeti falat. Az építkezés bejáratánál egy beléptető-rendszert állítottak fel, csak kártyával lehet bemenni az ott dolgozóknak, meg más hivatalosságoknak. Idegen kizárva.

A daruk mozognak, hangokat lehet hallani, valami történik. Nehéz itt információt gyűjteni vagy kérdezősködni, mert senkivel nem tud az ember összetalálkozni. Egy-két jól öltözött, sisakos építésvezetőt lehet csak látni. A véletlennek köszönhetően összefutunk egy munkással. Azt mondja, hogy szerinte a sajtó elől van elzárva a terület, mert "nem szeretik itt a kamerákat. " De, ezt legalább nem vágták gallyra. Még karzatokat is kell építenünk" - mondta. Ez a munkásnyelvben annyit tesz, hogy nem lesz teljesen elzárva a civilek elől az épület, be lehet majd menni és közben a Várszínházra mutat. 2018 februárjára lesznek készen. Előbb biztosan nem, bár az is nagy kérdés, hogyan haladnak majd a munkákkal télen. Még csúszhat is a befejezés időpontja. Az eső ellenére sokan sétálnak a várban. Az arra járó turisták megállnak a huszáros táblák előtt, le is fényképezik. Nem biztos, hogy tudják, Magyarország királya építteti megérdemelt új palotáját.

Miután a helyszínen munkatársunknak nem sikerült kiderítenie, hogy állnak Orbánék a költözéssel, elküldtük kérdéseinket a Miniszterelnökségnek. Lázár János tárcájánál még múlt csütörtökön érdeklődtünk: a tervek szerint halad-e a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium Budai várba költözése. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mikor költözhet maga Orbán Viktor. A Miniszterelnökség még aznap reagált: megköszönték a megkeresést és dolgoznak a válaszokon – írták. Másnap ráadásul telefonon is felvették a kapcsolatot lapunkkal és megígérték: legkésőbb hétfőn küldik a kifejtett, pontos válaszukat. Elnézést kérve azt is hozzátették, az összes adatot nem kevés munka összeszedni.

Hétfőn nem kaptunk választ, de mivel hittünk abban, hogy valóban hosszabb időt vesz igénybe a Miniszterelnökség által említett rengeteg adat lekérése és feldolgozása, türelmesen vártunk. Amikor azonban végül megérkezett a válasz, azzal szembesültünk, hogy új információt ezúttal sem nyújtott a Miniszterelnökség - azt ebben az esetben is a kormánybarát sajtónak tartogatják, hiszen mindössze ez szerepelt a levelükben: "A Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium (BM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Budai Várba költözésével kapcsolatos előkészítő munkálatok tervszerűen haladnak.” „Orbán Viktor a lehető leghamarabb költözhet a várba, hiszen a 61/2011. (VII. 13.) OGY határozat szerint, a végrehajtó hatalom szerveinek 2014. május 31-ig, el kellett volna hagyniuk az Országházat és átadni az épületet teljes egészében az Országgyűlésnek.”

Már csak azért is, mert a kormány még 2011-ben határozta el a Budai Vár felújítását azzal, hogy a Miniszterelnökség költözik a Köztársasági Elnöki Hivatal mellé, majd napirendre került a nemzetgazdasági és a belügyi tárca visszatérése is a Várnegyedbe. A BM költözésére még nem mozgósítottak pénzt, de a NGM-ére már elkülönítettek 26,7 milliárdot a 2017-es költségvetésben.

A Karmelita kolostor felújítására 2014-ben ötmilliárd forintos keretet hoztak létre a 2015-ös költségvetésben. A kormány idén július elején döntött további 10,3 milliárd forintos beruházási keretről: a pénzt a költségvetés tartalékából különítették el. Ebből 8,2 milliárd megy a kolostor felújításra és további 2,3 milliárd a Budai Vár más részeinek rekonstrukciójára.

A kabinet még februárban különített el a Miniszterelnökség irodáiban és fogadó tereiben elhelyezendő műtárgyak beszerzésére egymilliárd forintot. A projektre 2017-ben további 5,7 milliárd forintot terveznek a költségvetésben - így csak a Karmelita kolostor felújításának költsége eléri a 20 milliárd forintot. További kiadást jelent az épületből kiebrudalt Nemzeti Táncszínház elhelyezése, erre a célra 3,1 milliárd forintot szavazott meg eddig a kormány.

Időközben a kibővült a projekt: a Karmelita kolostorral szomszédos üres telekre új épületet húznak fel szintén a Miniszterelnökség számára. Ezért a korábbi, 2016-os költözésből két évvel későbbi céldátum lett időközben. A jelenlegi tervek szerint 2018 tavaszán költözhet a Miniszterelnökség a Várba, közvetlenül a választások előtt.

Régi-új tervek

Miniszterelnökség

Beköltözik a Szent György térre, a Színház utca 1-3 és 5-11 alá, az egykori karmelita kolostor, a Várszínház helyére.

Nemzetgazdasági Minisztérium

Beköltözik a Szentháromság tér 6. alá, az egykori Pénzügyminisztérium épületébe.

Belügyminisztérium

Beköltözik az Országház utca 28–32. és az Úri utca 49–51. alatti épületegyüttesbe, az egykori klarissza templom és ferences kolostor helyére. Valaha a rendi országgyűlés ülésezett itt, de a hely volt már a történelem során Belügyminisztérium is, a kiegyezés utáni időszakban.

nepszava.hu