Hónak indul, eső lesz belőle
Pénteken sok lesz a felhő, többfelé csapadék is várható, ami az enyhülés miatt havas esővel, hóval kezd, majd esőbe vált át.
Mindenütt beborul az ég. A nyugat felől érkező csapadékzóna fokozatosan kelet felé helyeződik, terjeszkedik. A csapadék nyugaton esővel, máshol havas esővel, havazással indul, ám napközben nyugat felől - északkelet kivételével - egyre inkább az eső válik jellemzővé. A legtöbb helyen csak időszakos, gyorsan olvadozó hóréteg alakulhat ki. A délnyugati, késő délutántól pedig a nyugatira, északnyugatira forduló szelet kísérhetik egyre nagyobb területen erős, helyenként viharos lökések. Délután +1 és +8, késő este -1 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk.
Szombaton kezdetben több tájegységünkön előfordulhat futó zápor, hózápor, majd délután már csak az Alföld déli tájain valószínű átmenetileg egy-egy zápor a gyorsan robogó felhőkből. Ugyanakkor sokfelé számíthatunk hosszabb napos időszakokra. Az ország jelentős részén viharos lesz az északi-északnyugati szél, helyenként 90 km/h-t meghaladó széllökések is előfordulhatnak. Kora délután 0-7 fokra van kilátás.
Napos idővel indul a vasárnap, de délután a Dunántúlon és az Alföld déli felén már több felhő lehet az égen. Számottevő csapadék sehol sem valószínű, csak egy-egy helyen fordulhat elő gyenge futó hózápor. Élénk, helyenként erős lesz az északias szél. Fagyos lesz a hajnal, a derültebb, szélvédettebb északi és északkeleti tájakon -10 fok köré hűlhet a levegő. Napközben -3 és +2 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.
Orvosmeteorológia
Melegfronti hatás várható.
A magasban zajló melegedés hatására az érzékenyek körében migrén, fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés, rosszullét, tompaság, dekoncentráltság is jelentkezhet.
A szelesebb tájakon élők körében fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat.
Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk.
Nagy lesz a megfázásveszély, ezért öltözzünk melegen, rétegesen, figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.