h i r d e t é s

Hőséggel búcsúzik az augusztus

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hőséggel búcsúzik az augusztus

2020. augusztus 29. - 05:56

Augusztus utolsó hétvégéjén a 36, vasárnap néhol a 37 fokot is elérheti a csúcshőmérséklet. 

Sok napsütés várható fátyolfelhőkkel, de már gomolyfelhők is képződnek, amelyekből a déli óráktól főként a Dunántúli-középhegység, a főváros, illetve az Északi-középhegység térségében néhol zápor, zivatar kialakulhat. Késő délután, estefelé a nyugati határvidékre egy-egy hevesebb zivatar szintén besodródhat. A délnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, zivatar környékén viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű. Késő estére többnyire 19, 26 fok közé hűl le a levegő.

Vasárnap délelőtt északnyugaton elkezd növekedni a felhőzet, máshol szinte zavartalan napsütés várható. Csapadék nem lesz.  Délután nyugat felől növekszik, vastagszik a felhőzet, nem zárható ki zápor és zivatar kialakulása. Változó irányú szél lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 37 fok között alakul.

Orvosmeteorológia

Szombaton ismét melegszik az idő és helyenként átmenetileg erős lesz a szél, így amennyiben érzékeny az erős légmozgásra, akkor nehezebb napra készüljön. - írja a meteoklinika.hu

Napközben álmos, tompa lehet, még a hosszabb hétvégi pihenések ellenére is. Szükség van az élénkítésre, de célszerű kerülnie a koffeintartalmú italokat.

Szabadtéri tevékenységek: Országszerte napos lesz az idő, ez javítja a hangulatot, a kedélyállapotot, némiképp ellensúlyozhatja a feszültséget is. Az elmúlt és a következő napok extrém időjárása megterhelő a szervezet számára, a déli órákat töltse hűvös, árnyékos helyen. 

UV-sugárzás: A tűző nap kerülendő, 10 és 16 óra között az UV-sugárzás érzéke eléri az erős fokozatot. Magas faktorszámú készítményekkel óvja bőre épségét: a tűző napon akár 15-20 perc alatt is komoly bőrégést szerezhet, a vízpartokon pedig megsokszorozódik a sugárzásdózis. A napszúrás elkerülése érdekében viseljen könnyű, világos színű fejfedőt, a ruházata is természetes anyagból készüljön!

Pollen: A pollenterhelés is magasnak mondható, a parlagfű koncentrációja a következő napokban szintén magas lesz.

Közlekedés: A közlekedésben élénk, erős oldalszél ronthat a menetstabilitáson. Érdemes lassabban, óvatosabban vezetni, nagyobb követési távolságot tartani. A napsütés is elvakíthatja, különösen alacsony napállás idején, készítsen napszemüveget az utastérbe!

meteoklinika.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.