h i r d e t é s

Hosszú Katinka elmondta, hogy volt a konditermi botrány

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Hosszú Katinka elmondta, hogy volt a konditermi botrány

2019. február 07. - 06:29

 

A háromszoros olimpiai bajnok hangsúlyozta, nem ő volt az, aki nem tette meg a megfelelő lépéseket.

A sportoló a Blikknek beszélt arról, ragaszkodik ahhoz, hogy délelőttönként, amikor éppen nem külföldön versenyez, két és fél órán keresztül kizárólag klubja, az Iron Swim használhassa a fővárosi Duna Aréna edzőtermét. Vagyis kikötötte, más egyesületek versenyzői ne kondizzanak ott vele egy időben.

Hosszú Katinka elmondta, két héttel ezelőtt a Nemzeti Sportközpontokkal, a Magyar Úszószövetséggel és az összes klubbal leültek egyeztetni erről.

"Az én kérésem az volt, hogy hattól nyolcig-fél kilencig szeretném használni a tornatermet, a többi időben mindenki jöhet-mehet, amikor csak szeretne.

Mivel voltak, akik ugyanakkor szerették volna igénybe venni a termet, az úszószövetség illetékesei azt mondták, intéznek egy másik edzéslehetőséget a többieknek, ez azonban nem történt meg időben - mondta a versenyző, aki úgy gondolja, az előzetes egyeztetés és engedélyezés alapján joga van a terem kizárólagos használatához.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Walk your own path and never lose your belief

Iron Lady (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés,

Hosszú Katinka hangsúlyozta, semmi bántót nem mondott a többi úszóra, ami megjelent ezzel kapcsolatban, az nem igaz. Személyesen beszélt Verrasztó Dáviddal és Virth Balázzsal, Kapás Boglárka edzőjével is, minden a legnagyobb rendben van köztünk – tette hozzá az úszóklasszis.

infostart.hu


 

h i r d e t é s