h i r d e t é s

Hosszú Katinka: két csobbanás, két Európa-csúcs a vb-n

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hosszú Katinka: két csobbanás, két Európa-csúcs a vb-n

2015. augusztus 03. - 09:36
0 komment

Hosszú Katinka délelőtti Európa-csúcsát tovább javítva a legjobb idővel jutott a 200 méter vegyes hétfői döntőjébe a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján, míg Cseh László 50 méter pillangón módosította tovább a selejtezőben elért országos csúcsát.

Hosszú, a szám címvédője több mint négy tizedet faragott a vasárnap délelőtti 2:07.30 perces idejéből, s 2:06.84 perccel – a legjobb teljesítménnyel – diadalmaskodott úgy, hogy gyakorlatilag már az első hossz után sem volt ellenfele, pedig az olimpiai bajnok kínai Je Si-ven is ott volt a mezőnyben - írja az mno.hu.

"Nagyon örülök, persze megnézzük még a részidőket, de ez már egy jó idő. Ha valaki a vb előtt azt mondja, hogy 2:06.80 a vége, akkor aláírtam volna, de mivel most még a döntő előtt vagyunk, szeretnék majd jobbat úszni."

A másik elődöntőben szereplő Jakabos Zsuzsanna az előfutamban úszott idejéhez képest (2:12.38 perc) javított, végül azonban 2:11.91 perces ideje a 11. helyhez volt elég, a döntőhöz nem.

Cseh László az 50 méter pillangó elődöntőjében 26 századot javított a délelőtt felállított országos rekordján, így 23,06 másodperces idejével az összetett harmadikjaként került a hétfői fináléba.

"Azért három tizedet javítani nagyon jó dolog, de remélem, holnap sikerül 23 másodpercen belül úsznom. Úgy néz ki, pillangón gyorsabb vagyok, mint gyorson. A rajtot elkönyvelem annak, hogy én így tudok rajtolni, de nem ez a lényeg, hanem hogy az 50 métert ki milyen gyorsan ússza le."

A  magyarok közül Bernek Péter szerepelt elsőként döntőben Kazanyban: a 23 éves versenyző 400 méter gyorson – amelyben a szám rövidpályás világbajnokaként állt rajthoz – nagyon „bekezdett”, ugyanakkor a dobogós helyezésekbe nem tudott beleszólni. Délelőtti idejét (3:46.83) ezzel együtt megjavította, s 3:46.29 perccel az ötödik helyen végzett. A számot az olimpiai bajnok kínai Szun Jang nyerte.

"Ennél azért jobb időt terveztem, bár sokkal jobbal sem biztos, hogy előrébb kerülök. Viszont még szoknom kell a négyszázat nagymedencében. Ez még csak a harmadik komolyabb verseny, szükségem van némi tapasztalatra, de jövőre jobb lesz."

Eredmények vasárnap délután

férfi 400 m gyors, világbajnok:
Szun Jang (Kína) 3:42.58 perc
2. James Guy (Nagy-Britannia) 3:43.75
3. Ryan Cochrane (Kanada) 3:44.59
...5. BERNEK PÉTER 3:46.29

női 400 m gyors, világbajnok:
Katie Ledecky (Egyesült Államok) 3:59.13 perc
2. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 4:03.02
3. Jessica Ashwood (Ausztrália) 4:03.34
...8. KAPÁS BOGLÁRKA 4:08.22

férfi 4x100 m, világbajnok:
Franciaország (Mehdy Metella, Florent Manaudou, Fabien Gilot, Jeremy Stravius) 3:10.74 perc
2. Oroszország (Andrej Grecsin, Nyikita Lobincev, Vlagyimir Morozov, Alekszandr Sukorukov) 3:11.19
3. Olaszország (Luca Dotto, Marco Orsi, Michele Santucci, Filippo Magnini) 3:12.53

női 4x100 m, világbajnok:
Ausztrália (Emily Seebohm, Emma Mckeon, Bronte Campbell, Cate Campbell) 3:31.48 perc
2. Hollandia (Ranomi Kromowidjojo, Maud van der Meer, Marrit Steenbergen, Femke Heemskerk) 3:33.67
3. Egyesült Államok (Missy Franklin, Margo Geer, Lia Neal, Simone Manue) 3:34.61

 

mno.hu (Címlap: Hosszú Katinka - Forrás: Wikipedia)

Posted by SEJT on 2015. augusztus 3.