Hova lett 20000 lélegeztető-gép?
Életbe lépett a katasztrófa medicina: 65 felettiek helyett a fiatalokat teszik lélegeztetőgépre
Dönteni kell a magyar kórházakban, hogy kinek van nagyobb esélye a túlélésre. Egyre fiatalabbak, egyre súlyosabb állapotban érkeznek a kórházakba.
A fenti mondatot Tóth Judit, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke mondta az ATV-ben. Az elhunytak átlagéletkora is látványosan csökken a harmadik hullámban.
A járványt nem a kórházban lehet megállítani, hanem járványügyi intézkedésekkel - jelentette ki Tóth Judit. Valamennyire lehet az osztályok terhelését enyhíteni azzal, hogy bevonják a szakrendelőket. Azt is megjegyezte, hogy a szakrendelőből érkezők nehezen tudják majd felvenni a ritmust, nem tudnak helyettesíteni egy intenzíves szakorvost vagy ápolót.
Az ózdi kórház főigazgatója korábban azt mondta, hogy olyan állapotok vannak az intézményükben, mint tavaly Bergamoban, az Országos Kórházi Főigazgatóság viszont cáfolta ezt. Tóth Judit beszélt több ózdi kollégával, akik megerősítették, hogy súlyos a helyzet, és megköszönte a kórház igazgatójának, hogy kiállt az igazság érdekében-
Folyamatosan kapnak jelzéseket, hogy korábban 8 ágyas intenzív osztályok most 40 ággyal működnek, vagy két-háromszoros a betegek áramlása a sürgősségi osztályokon, egy orvosnak 40 beteget kell ellátnia egy műszakban – árulta el a szakszervezet alelnöke. Szerinte nem kell pánikot kelteni, viszont a valóságot be kellene mutatni, nem hamis biztonságérzetet kelteni az emberekben és nyitásról beszélni.
„Nagyon súlyos a helyzet, a katasztrófa medicina szabályai szerint választani kell, hogy kinek adják megadni az adott sürgősségi ellátást, ha egyszerre bejön 8-10 súlyos állapotú beteg” – mondta a műsorban.
Elmondása szerint hallott olyat, hogy 65-70 év felettieket nem tudnak lélegeztetőgépre tenni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály.
Tóth szerint nem a nyitás részleteiről kellene kommunikálni, hanem szigorítani kellene - a MOK is ezt javasolta.
Falus András, immonolgus is úgy nyilatkozott, hogy egyre több fiatal kerül intenzívre, olyanok, akik korábban már átestek a koronavíruson. "Egy intenzíves barátom mesélte, hogy most órák alatt halnak meg huszonéves fiatalok, akik fél éve nagyon enyhe tünetekkel átestek a betegségen" - mondta a Népszavának.
Mintha mindennap tömegbaleset lenne
Ezt Zacher Gábor, toxikológus, a hatvani kórház főorvosa nyilatkozta néhány napja a Klubrádióban, aki szerint "tényleg nagy gáz van".
„Drámai, amikor úgy megyek be vizitelni egy kórterembe, hogy tulajdonképpen az ott fekvők szinte mindegyike a gyerekem lehetne. Ilyennel azért nem találkoztunk” – fogalmazott Zacher.
Múlt hét kedden csak a nappali időszakban 44 beteg fordult meg a hatvani kórház sürgősségi osztályán. Az esetek kétharmada volt Covid-gyanús vagy már igazoltan fertőzött. Hozzátette: ez csak egy városi kórház, nem egy megyei centrum vagy fővárosi Covid-kórház. (EgészségKalauz)