h i r d e t é s

Hová mennek az Eximbank milliárdjai?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hová mennek az Eximbank milliárdjai?

2016. április 04. - 12:48
0 komment

A becslések szerint az állami tulajdonú Eximbank belföldön kihelyezett befektetési hiteleinek több mint a felét "baráti" cégek kaphatták meg - írta a Népszabadság.

Fotó: Europress / Napi.hu

lap a hivatalos adatbázisokból kigyűjtve úgy becsüli, hogy az Eximbank Zrt. az elmúlt fél évben legalább 41 milliárd forintot helyezett ki "baráti" vállalkozásokhoz - írja a napi.hu. Ráadásul ebből 25,5 milliárdot olyan cégek hívhatnak le, amelyeknek nincs érdemi exporttevékenységük.

A bank mérlege szerint a belföldi ügyfelekkel szembeni követelések értéke 2014 végén 108,9 milliárd forint volt. Eredetileg az export felpezsdítésére létrehozott, a hazai termékek külföldi piacokra jutását segítő bank szerepét a második Orbán-kabinet szabta át: 2013 végén a kormány javaslatára a parlament fideszes többsége megszavazta, hogy az Exim adhasson hitelt belföldi cégeknek is, úgymond "a nemzetközi versenyképességüket javítandó".

A cégnyilvántartás adatai alapján tavaly kilenc vállalkozás üzletrészére jegyezték be az Eximbank zálogjogát, azzal a céllal, hogy ez valamilyen mértékben garantálja hitelei megtérülését. A Népszabadság számításai szerint ez minimum 28 milliárdos kihelyezést jelentett - és ez az összeg csak azokat a hiteleket tartalmazza, amelyeknél az üzletrészre zálogjogot jegyeztek be. Emellett tavaly decemberben aláírtak egy szerződést is, miszerint a bank 16 milliárd forintot biztosít két tőkealap-kezelő elindításához.

A hitel kapott cégek között szerepel a Garancsi István érdekkörébe tartozó Property Market Kft., amely a Kopaszi-gát megvásárlását finanszírozta a pénzből. A TV2-t megvásárló Andy Vajna-érdekeltség, a Magyar Broadcasting Co. is hitelt kapott a pénzintézettől - írta a Népszabadság.

 

napi.hu

Címkék: